Januárig nem indul újra az Európai Unió nagy internetes könyvtára, az Europeana, miután rögtön a novemberi startkor összeomlott a tömeges érdeklődés miatt. Ezt a tájékoztatást adja most a weboldal.

Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy mielőbb megerősítsük a rendszert, közli a weboldal, és azt ígéri, hogy január folyamán lesz újra működőképes. Az Europeana november 20-án indult, rögtön egy óra alatt 10 millió látogatója volt, amitől összeomlott a számítógépes rendszere.

Az Europena weboldalán sok millió film, fénykép, festményreprodukció, hangfile, térkép, kézirat, újságcikk, mindenféle dokumentum lesz elérhető, és persze rengeteg könyv. Az elképzelés az, hogy mondjuk egy cseh diák Prágából böngészhessen a brit nemzeti könyvtárban, a British Libraryben, vagy egy ír művészetkedvelő sorállás nélkül megnézhesse a Mona Lisát. Az Europeana az ókori Alexandria híres könyvtárának mintájára kívánja felhalmozni és digitálisan elérhetővé tenni Európa műveltségét.

Az Europeana egyelőre szerény 2 milliós digitalizált tétellel indul. Az európai digitális kultúrkincstárnak 2010-re kell teljesen elkészülnie, akkor 10 millió tételt fog tartalmazni.

Hasonló feladatba a Microsoftnak beletört a bicskája. Az óriás szoftvercég 2006-ban indította el online könyvtárát, de másfél évvel később feladta, mindössze 750 ezer tétel digitalizálása után.

A Google 2004 végén fogott hasonló vállalkozásba, állítása szerint most 7 millió online elérhető könyvvel rendelkezik. Sokak szerint az Europeana a Google-könyvtárra akar válasz lenni.

Az európaiak saját dolgukat azzal nehezítik, hogy az Europeanát 21 nyelven lehet majd használni.

FH
Kapcsolódó cikk:

Év végére elérhető lehet az Európai Digitális Könyvtár