A karácsonyi ünnepkör az egyik leggazdagabb szokásokban tájainkon, a december elején kezdődő hiedelmek, népszokások is már a Karácsony eljövetelét vetítik elő. Az advent a keresztény vallásban a várakozás időszaka, szeretettel várják Jézus, a megváltó eljövetelét az emberek.

 

Régen a naptári év kezdete nem a mostani időpontra esett, ennek köszönhető az is, hogy az ortodoxok nem akkor ünneplik a megváltó születését, mint a keresztények. Régen a naptári év kezdetét a természet megfigyelése alapján állapították meg, a téli napfordulóval esett ezért egybe, ez a mai számítás szerint nagyjából december 25-ére esett. A kereszténység sok ünnepet átvett a régi szokásokból így történt ez a téli napforduló ünneplésével is, a legnagyobb ünnepet a Megváltó születésnapját tette erre a napra. I. (Szent) Gyula pápa 350-ben nyilvánította december 25-ét a Megváltó születésnapjává. A születés lehetséges időpontja a mai napig nem tisztázott, de az örmény egyház kivételével – ezen egyház hívei január 6-án ünneplik Jézus születését – a többi egyház elfogadta Gyula pápa döntését.
A karácsony szó eredetije a szláv nyelvekben annyit jelent: lépő, átlépő, fordulónap, az orosz nyelvben pusztulást és halált is jelentett, ennek köszönhető, hogy sok karácsonyi szokás függ össze a szellemekkel.

December 24-én, Szentestén Ádámra és Évára is emlékezünk, aki a Biblia szerint ősapánk és ősanyánk.

Bálint Sándor szerint: „Két ünnepi mozzanatot foglal magában, amelyet az Egyház liturgikus körültekintéssel kapcsolt össze. Egyrészt bibliai ősszüleinknek, Ádámnak és Évának nevenapja, emlékezete: a karácsonyi misztériumjáték és ünnepi szimbolika forrása. Másfelől az Ószövetség megváltatlan világából, Adám és Éva örökségéből az új Ádám fogadására, egyúttal a halott természet életre igézésére, a kezdődő új esztendőre, továbbá az emberi megújulásra való előkészület, vigília: archaikus emberi követelményei szerint, de szakrális-liturgikus értelemben is.“
Jankovics Marcell ezt írja: „A Biblia nem árulja el, hogy a jó és rossz tudásának fája milyen gyümölcsöt termett, csak arról tudósít, hogy a bűnbe esettek fügefalevéllel takarták el fölfedezett szégyenüket. Az ókori zsidó szentírás-magyarázók óriás búzaszárnak, szőlőtőkének, ethrogfának (citrus medica), datolyapálmának hitték. A köztudatban mégis úgy él, hogy „annak a fának” a gyümölcse, amelybe harapva az első emberpár a bűnt is megízlelte, csakis alma lehetett.
Ez az értelmezés jellegzetesen európai, csak hellenisztikus hatás alatt álló keresztény agyában születhetett. Az alma a Biblia földjén nem őshonos növény. A birsalma viszont igen (az idősebb Plinius, a legnagyobb ókori természettudós a birsalmát nevezi „aranyalmának”), és vele egyetemben mindazok, amelyeket a midrások említenek, úgyszintén, és ezek a kultuszban is jelentős szerepet töltöttek be.“

Számos szokás, hiedelem kapcsolódik ehhez a naphoz: tilos volt kölcsönadni és kérni, mert az elvitte a gazda hasznát. Mindenki a ház körül dolgozott, tilos volt erdőn, mezőn tevékenykedni. Nem volt tanácsos varrni, fonni, foltozni, mosogatni. E napon a kiterített mosott ruha is bajt, betegséget hozhatott a családra. Az eladó lányok ha az esti harangszókor a kútba tekintettek, megláthatták vőlegényüket. A legényeknek nem volt szabad zsírosat enni, nehogy csúnya menyasszonyt kapjanak. E napon állítunk karácsonyfát, melynek előzménye egyrészt a termékenységet, életet jelentő életfa, termőág. Másrészt középkori egyházi eredetű szokás, miszerint Ádám-Éva napján előadták a teremtés történetét. A paradicsomi életfát örökzölddel, fenyőfával helyettesítették. A karácsonyi ajándékozás a karácsonyfa-állításánál is újabb szokás. Ajándékot régen a kántálók, betlehemezők kaptak, ételfélet, esetleg egy kevés pénzt. Sok helyen a karácsonyfa és a rajta lévő nyalánkságok jelentették az ajándékot.

Több magyar népszokás is ismert Karácsonyra, ilyen például a karácsonyolás is, amely ősi magyar szokásból alalkult ki.
Bogdán István erről így ír: “A karácsonyi ünneplés – családi ünnep – december 24-én, bővedeste, lámpagyújtás után kezdődött, hisz a természeti népeknél, így hajdan a magyarságnál is a nap napnyugtával kezd és végez. A karácsonyi vacsora részint az ókori görög-római hagyományoknak, részint a germán, szláv napforduló-ünnepi, a jövő termést biztosító nagy lakomájának kereszténnyé szelídült mása, de még századunkban is sokat megőrzött mágikus jellegéből. Ételsora hagyományos, katolikus helyeken böjtös. Jellegzetes étele a hüvelyes, főleg bab, lencse, aztán a főtt vagy öntött tészta, végül a gyümölcs, leginkább alma, dió. Mindegyikükhöz hiedelem is fűződik. A bab, lencse pénzt hoz. A tészta, főleg a mákos, szerelmi jósláshoz szolgál: az eladó leány a család egyik férfitagja evőeszközéről elkapja az első falatot, az utcára siet vele, ott eszi meg, és ahogyan hívják az első férfit, akit megpillant, az lesz az ura neve is. Az alma szintén jósolhat ilyen módon, de a héja is kirajzolhatja a jövendőbeli nevét, sőt, az állatok fejlődését is segíti, ha vizet tölt rá a gazda, és arról itat. A férges dió betegséget, halált jósol. Mint ahogyan az asztalra tett só is, ha olvad. A fokhagyma viszont betegséghárító, a vöröshagyma pedig időjárásjósló. A jövőbeli bőség biztosítása érdekében helyeztek az asztalra vagy alája szalmát, szénát, gabonát, terménymagvakat, gazdasági eszközöket meg a Luca-napkor elültetett, de karácsonyra kihajtott búzát. A vacsora morzsáját, hulladékát pedig eltették gyógyszernek, főleg a füstje segít. Karácsonyfa nem került az asztalra. Állítása a XIX. században német területről honosodott úri, majd polgári szokás. Falvainkban még századunk 30-as éveiben is ritka jelenség, napjainkra terjedt csak általánosan.
Vacsora alatt a gazdasszony nem kelt fel – így biztosította, hogy a kotlósai majd jól üljenek –, csak az éjféli mise előtt, ahova katolikus helyeken a ház egész népe elment.”

A Karácsony jelképei
Angyalok
Az angyalok a Bibliában az Úr küldötteiként keresik fel az embereket, vagy dicsőítve állják körül az Úr trónját. Az angyalok kilenc hierarchiája a késő antik teológiában az embertől az Istenhez való felemelkedés fokozatait szimbolizálja. A kersztény művészet az angyalokat kezdettől fogva ember (férfi) alakban jeleníti meg, antik római viseletben. Eleinte szárnyak nélkül, a 4. századtól jelennek meg a szárnyas angyalok, majd a késő reneszánsztól a szárny ismét eltűnik a vállukról. Az angyalok fejedelmei a hét arkangyal, a három legnépszerűbb: Mihály, Gábor, Rafael. Mikhhaél az ítélkező, a gonosz legyőzője, a mennyei seregek vezére, a középkor harcias szentje. Névnapja szeptember 29-én van, az őszpontot vigyázza. Gábriel a hírhozó. Attribútuma a liliom vagy a jogar. Névnapja március 24-én van, a tavaszpontot vigyázza. Ráfáel a gyógyító és az őrangyalok elseje.

Gyertya
A Biblia alapján a Logosznak, a Világ Fényének szimbóluma, a keresztény szimbolikában Krisztus jelképe. A gyertya is megsemmisül, miközben fényt ad, miként az Üdvözítőnek is meg kellett halnia, hogy az embereket megvátsa. A gyertya a szentháromságot testesíti meg a láng, a kanóc és a viasz egysége folytán. A magyar néphit úgy mondja, hogy a mennyországban mindenkinek van egy égő gyertyája, ameddig az lángol, addig él az ember. A gyertya végigkíséri az embert az életen, a keresztelő alkalmával éppoly jelentősszimbolikus szerepet játszik, akárcsak a születésnapi tortán, a haldokló mellett vagy a ravatalnál.

Háromkirályok
A 9. századtól Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak nevezték, s a három életkor, ill. a három, akkor ismert földrész – Európa, Ázsia, Afrika – szimbólumává lettek. (Boldizsárt sokszor mórnak vagy szerecsennek ábrázolták.) A napkeleti bölcseket, akiket a messiás csillaga vezetett a gyermek Jézushoz, Máté evangéliuma említi. Ajándékaiknak jelképes értelme van: az aranyat mint földi királynak, a tömjént mint istennek és a halott bebalzsamozására szolgáló mirhát mint a keresztfán szenvedő embernek adták át Jézusnak. Ezekből az ajándékokból és a csillag követéséből hamar kialakult az a vélemény, hogy a látogatók mágusok voltak.

Jézus születése
A születés körülményeit Lukács evangéliuma beszéli el. A legáltalánosabb ábrázolásmód szerint a helyszín egy istállóként használt omladozó barlang Betlehem városának falain kívül. A Kisded jászolban vagy a földön fekszik. Ökör és szamár hódol neki, felette Mária imádkozik térdepelve, s látjuk elébe jönni a köszöntésére érkező pásztorokat. József rendszerint félrehúzódva, mogorván ül magában. A jelenetet a betlehemi csillag világítja meg.
Az ökör és a szamár, akárcsak a barlang, jelképek. Forrásuk egy mózesi törvény, mely szerint tilos ökörrel és szamárral együtt szántani; a szamár tisztátalan állatként megfertőzné a tiszta ökröt. Az istállóban egymás mellé kötött két állat jelzi, hogy a keresztény vallás az ilyen jellegű tilalmakat eltörölte, valamint a Messiást nem csak a zsidók, hanem az egész emberiség szabadítójaként jelenik meg.
A karácsonyi betlehemi jászol állításának szokása Assisi Szent Ferenc leleménye. Az Assisivel szomszédos Greccióban Ferenc felépítette karácsonykor a betlehemi istállót: eleven ökröt és szamarat állított bele, pásztorokat és zenészeket hozatott.

nt, Felvidék Ma