Kedden, december 9-én kezdi meg működését Koszovóban az Európai Unió rendészeti-igazságügyi missziója, az EULEX – jelentette be pénteken Brüsszelben az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

A küldetés célja, hogy hozzájáruljon Koszovóban a jogállamiság megszilárdításához, a bűnözés és a korrupció elleni harchoz. Mint Javier Solana hangsúlyozta, a jogállamiság megszilárdítása és a több etnikum képviselőiből összetevődő intézmények megerősítése Koszovó valamennyi népközösségének javára válik majd.

Az EULEX misszió egyelőre 1300 fővel – rendőrökkel, jogászokkal – kezdi meg működését. A teljes létszám elérésekor mintegy 1900 biztonsági és igazságügyi alkalmazott, valamint körülbelül ezer helyi munkatárs képezi majd személyi állományát.

Az EU-misszió telepítése már korábban elkezdődött, de eddig Koszovó szerbek lakta északi részén, Mitrovica környékén az EULEX-esek nem tudták megvetni a lábukat. A szerbek ugyanis nem fogadták el, hogy az EULEX – az eddigi nemzetközi felügyeletet ellátó ENSZ-misszióval, az UNMIK-kal ellentétben – Koszovó jogállását illetően nem semleges módon kívánt fellépni, hanem az úgynevezett Ahtisaari-terv szellemében, amely Koszovó Szerbiától való függetlenségének megteremtését tűzte ki célul.

Végül olyan kompromisszum született – és ez az ENSZ Biztonsági Tanácsában is zöld fényt kapott -, hogy Észak-Koszovóban az EULEX továbbra is az UNMIK égisze alatt fejti ki tevékenységét. Pristina, az albán többségű Koszovó fővárosa ehhez a különalkuhoz ugyan nem adta egyetértését, és egyelőre számos kérdés tisztázatlan az EULEX jövőbeli működését illetően. Az viszont mindenképpen érdemleges új fejlemény, hogy sikerült rávenni a szerbeket az EULEX Észak-Koszovóba történő beengedésére.

Echo TV