Távozik tisztségéből Ján Kubiš szlovák külügyminiszter – jelentették be szerdán hivatalosan Pozsonyban. Utódjának nevét egyelőre nem közölték.
Kubiš a jövőben várhatóan Genfben fog dolgozni, ahol az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának a végrehajtó titkára lesz.

“Az ügyet megbeszéltem Robert Fico kormányfővel, valamint Ivan Gašparovič köztársasági elnökkel, és az ajánlatot ma (szerdán) elfogadtam. Ban Ki Mun, az ENSZ-főtitkára hivatalosan várhatóan csütörtökön erősít meg új tisztségemben” – mondta újságíróknak a távozó külügyminiszter.

Robert Fico kijelentette, hogy nem örül túlságosan külügyminisztere távozásának, de – mint mondta – “a Szlovák Köztársaság érdekeit a koalíció érdekei fölé kell helyezni”. Kubiš kinevezése az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának az élére “Szlovákia és a szlovák diplomácia nagy sikere” – vélte a miniszterelnök. A szlovák diplomácia új irányítójának nevét csak azután hozzák nyilvánosságra, miután véglegessé válik, hogy pontosan mikor is távozik Kubiš tisztségéből. Erre várhatóan januárban kerül sor.

Fico elmondta, hogy a külügyminiszteri posztot rendkívül fontosnak tartja, s ezért semmiképpen sem fogja szorgalmazni egy “pártjelölt” kinevezését. Megerősítette, hogy Kubiš utódját elsősorban a karrierdiplomaták körében keresik.

A távozó szlovák külügyminiszter korábban éveken keresztül dolgozott nemzetközi szervezetekben, nagy tapasztalata van e téren. Diplomáciai karrierjének eddigi csúcsát az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet főtitkári tisztsége jelentette.

Kubišt a legerősebb kormánypárt, a Smer jelölte a szlovák diplomácia élére. Távozásáról már hosszabb ideje cikkezett a sajtó. A múltban az is felmerült, hogy Kubis az Európa Tanács főtitkára, a NATO főtitkára vagy az Európai Bizottság egyik biztosa lehetne.
MTI