Hosszúnak ígérkező, de több nyitott kérdésben a megállapodás reményével kecsegtető értekezlet kezdődött Brüsszelben csütörtökön az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek részvételével. A találkozón reményeik szerint a tagországi vezetők kijelölik az intézményes válság befejezéséhez vezető menetrendet, és döntenek az EU nemzetközi tekintélyét is növelni képes klímavédelmi és energiahatékonysági intézkedésekről. Kiemelt téma a nemzetközi pénzügyi válság is, amelynek elsősorban a reálgazdaságra tett hatásait elemzik, beleértve a gazdaságélénkítés uniós programját is. Az Európai Bizottság összesen 200 milliárd eurós gazdasági fellendítésre tett javaslatot, de ennek fogadtatása nem nevezhető osztatlan sikernek a tagországok között, amelyek a terhek nagyobb részét lennének kénytelenek viselni.

A gazdaságélénkítés érdekében a tagállamok várhatóan megegyeznek abban, hogy a válság idejére rugalmasan kezelendők a pénzügyi stabilitási szabályok. Ami az intézményes kérdéseket illeti, Brüsszelben azt várják, hogy Írország bejelenti egy újabb népszavazás majdani kiírását az uniós reformszerződésről, de ezért cserében bizonyos feltételek teljesítését kéri, köztük azt, hogy a jövőben is minden tagállam rendelkezhet taggal az “uniós kormányban” az Európai Bizottságban.

A találkozó legnagyobb vitát hozó témájának a klímavédelmi és energiahatékonysági intézkedéscsomag ígérkezik, amely egyebek között tagországi szintre bontja a nemzetközi méretekben is roppant ambiciózus összuniós vállalások teljesítését.

A csúcstalálkozó a tervek szerint pénteken délután fejeződik be, de nem lenne meglepetés, ha a kompromisszumkeresés a vártnál több időt venne igénybe.

gondola.hu