Felmerült, hogy Ján Süli békéscsabai főkonzult a dunaszerdahelyi futballbotrány kapcsán tett nyilatkozatai miatt hívják vissza. A főkonzul mindezt határozottan cáfolta, s érdekes fejlemény, hogy Pozsony eleve a visszahívás tényét sem erősítette meg.

A főkonzul kérdésünkre elmondta, már két hónapja jelezték neki, hogy január végével cserét terveznek a főkonzulátus élén. Ez a diplomáciai megbízatás határozatlan időre szól, és indokolni sem kell a váltás okát. Ján Süli hangsúlyozta, meglepte a januári csere, úgy gondolta nyárig maradhat, akkor éri el a nyugdíjkorhatárt. Aki azonban ilyen pályára lép, annak mindig számolnia kell a visszahívással.

Ján Süli úgy gondolja, jó „sportteljesítményt” nyújtott ittléte alatt, tevékenységét kritika nem érte otthonról és állomáshelyén sem. Sikerült jó hangulatú együttműködést kialakítania a különböző szervezetekkel és az emberek kommunikációjában.

A főkonzul a szlovák Külügyminisztériumba megy vissza dolgozni, nyugdíjba vonulása után pedig az önkormányzati munkában kíván részt venni. Mint mondta: az okos ember, ha jót lát, tapasztal, azt átveszi, a rosszat elfelejti. Nos, ő a jó tapasztalatokat szeretné hasznosítani hazájában.

Munkáját Csabán ugyanúgy végzi továbbra is, mint eddig, most például szervezi a kassai magyar színház, a Thália december 21-ei békéscsabai vendégszereplését, A dzsungel könyve című musicalt adják elő. A főkonzul december 19-én a csorvási művelődési házban Juhász Kálmán citerazenekarával lép fel, kedvenc hangszerein, szájharmonikán és furaján (óriásfurulyán) játszik.

Elképzelhető, hogy Ján Süli jelenlegi békéscsabai főkonzul elődje, Štefan Daňo lesz az utódja is január végén. Legalábbis szárnyra kelt ilyen hír, de ezt később nem erősítette meg senki. Štefan Daňo öt évig dolgozott Csabán, Ján Süli 2006 augusztusban érkezett állomáshelyére. Bár a kinevezése határozatlan időre szólt, úgy volt, hogy jövő év augusztusáig marad, akkor éri el ugyanis a nyugdíjkorhatárt.

beol