A jelenlegi köztársasági elnök, Ivan Gašparovič hat százalékkal növelte szimpatizánsainak számát, a jövő évi elnökválasztáson induló ellenfele, Iveta Radičovában viszont most kevesebben bíznak, mint a korábbi felmérés idején. Viszont továbbra is Robert Fico a legmegbízhatóbb szlovák politikus. A statisztikai hivatal felmérése szerint a kormányfőben a megkérdezettek 33,6 százaléka bízik.

A lista második helyén Ivan Gašparovič köztársasági elnök áll 21 százalékkal, aki jelentős, csaknem hatszázalékos gyarapodást könyvelhet el az előző hónaphoz képest. Nőtt a bizalom a nemzeti vezér, Ján Slota iránt is, aki csaknem 13 százalékkal lett harmadik. Őt Robert Kaliňák belügyminiszter követi tíz százalékkal. Az ötödik helyre egy ellenzéki képviselő, Iveta Radičová került, aki viszont majdnem három százalékot veszített, s jelenleg csak 6,6 százaléknyian bíznak benne. A lakosság több mint  negyede, 28,4 százalék viszont egyik szlovákiai politikusban sem bízik.

 

A felmérést a Statisztikai Hivatal mellett működő Közvélemény-kutató Intézet végezte december 1-8-a között 1304 személy megkérdezésével.

A Magyar Koalíció Pártja előző elnökében, Bugár Bélában a lakosság 5,3 százaléka bízik, ez 1,3 százalékkal kevesebb, mint Iveta Radičová esetében. Bugárnak októberben 5,7 százalékos volt a támogatottsága, novemberben viszont csak 4,1. Decemberben pedig ismét növekedett szimpatizánsainak száma.

Csáky Pálban, az MKP elnökében a megkérdezettek 1,1 százaléka bízik. Az előző hónapban végzett felmérés alapján még jóval többen, a válaszadók 2,4 százaléka bízott az ellenzéki politikusban. Az utolsó negyedévben Csákynak a novemberi hónap volt a legkedvezőbb a támogatottságát illetően. Októberben még 1,9 százalékos volt a szimpatizánsainak száma. A novemberihez képest decemberben pedig jóval a felével csökkent támogatóinak a száma.

Felvidék Ma, Pátria, sk