Az EU tagállamainak gazdasági helyzete az általános válság közepette is annyira eltérő, hogy nem létezik egységes uniós megoldás a kialakult helyzetre – mondta hétfő este Londonban José Manuel Barroso, az EU-bizottság elnöke.
Barroso, aki Nicolas Sarkozyvel, az EU soros elnöki tisztségét betöltő Franciaország államfőjével együtt Gordon Brown brit kormányfőnél tett látogatást, a gazdasági minicsúcs utáni sajtóértekezleten azt mondta: a 27 tagország közül van olyan, amelyik az idén is 4 százalékos gazdasági növekedést ér el, vannak olyanok, amelyek recesszióban lesznek, és van olyan is, amelyik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségét veszi igénybe.

“Teljes tévedés lenne” azt gondolni, hogy mindegyik uniós tagállamnak pontosan ugyanazt kell tennie, mondta a brüsszeli bizottság vezetője. A közös londoni sajtóértekezleten – a visszatérő újságírói kérdésre, hogy Angela Merkel német kancellár miért nincs jelen – mindhárom vezető erősen hangsúlyozta, hogy semmiféle nézeteltérés nincs Németországgal a válságkezelés ügyében.

Barroso kijelentette: Németország Európa legfontosabb gazdasága, és “teljesen méltánytalan” lenne bármiféle tervről gondolkodni Berlin tevőleges közreműködése nélkül.

Brown a német kancellár távollétének okát firtató kérdésre közölte: most az Európai Unió, valamint az Európa Bizottság elnökét hívta meg a londoni találkozóra, abból a célból, közvetlenül tárgyalhassanak a londoni pénzügyi központ üzleti vezetőivel.

A Downing Street-i megbeszélésen olyan nagyvállalatok vezetői vettek részt, mint a Vodafone, Tesco, vagy a British Telecom.

Echo TV