“A gazdasági válság miatt a jövőben még nagyobb szükség lesz az egyházak karitatív tevékenységére és lelki segítségnyújtására” – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök, amikor a Sándor-palotában fogadta az itthoni és határon túli magyar egyházi méltóságokat. Az államfő szerint nem lehet hosszú távú perspektíva nélkül megoldani az ország problémáit.

Szokásos év végi találkozón fogadta az itthoni és határon túli magyar egyházi méltóságokat Sólyom László köztársasági elnök tegnap a Sándor-palotában. Az államfő a felekezetek képviselői előtt tartott beszédében megköszönte a történelmi egyházaknak oktatási és karitatív munkájukat, amelyet sokszor az állam helyett végeznek. Mint mondta: az utóbbira és a lelki segítségnyújtásra egyre nagyobb szükség lesz, mert a gazdasági válságban növekszik a szegénység. “A válság még nem tudatosult az emberekben, de ez hamarosan bekövetkezik” – emelte ki a köztársasági elnök, hozzátéve, hogy segíteni kell majd a rászorulóknak feldolgozni a problémákat. Sólyom László szerint strukturális változások és lelki megújulás nélkül lassú és hosszú vergődés vár az országra. Úgy látja: a rendszerváltás óta eltelt 18 év nem hozta meg a remélt eredményeket, pontosan azért nem, mert nem létezett hosszú távú gondolkodás. Jelenleg pedig olyan politikai sakkjátszma folyik, amelyben csak a következő lépésre koncentrálnak a felek, a taktika pedig az ellenfél totális legyőzésére épül. Az államfő hozzátette: az egyházak hosszú távú perspektívával rendelkeznek, ami viszont hiányzik az állam és a pártpolitika működéséből.

Fel kell ismerni, hogy a politika nem élethalálharc – jelentette ki Sólyom László, s reményét fejezte ki, hogy az egyházak anyagi támogatásának kérdéséről jogszerű és igazságos megegyezés születik majd. A találkozón idehazulról a katolikus, a református, az evangélikus, a baptista és az izraelita felekezet vezetői vettek részt, a határon túli magyar egyházakat huszonegy egyházi méltóság képviselte, ők később Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével is találkoztak.

Magyar Hírlap, Baranya Róbert