A Jelkép-kalendárium szerint: János apostol és evangélista (dec. 27.) Zebedeus fia, az id. Jakab apostol fivére. Halász ő is, mint testvére és sokan mások a tanítványok közül.
Ő a negyedik evangélium feltételezett szerzője, és a hagyomány szerint az „Apokalipszis” (Jelenések könyve) írója. Az elsők között követi Krisztust, s mint az „a tanítvány, akit szeret vala” a Mester, jelen van minden fontos eseménynél. Mint a tanítványok „benjáminját” lányos képű ifjúként ábrázolták, mint evangélistát idős férfiként, végezetül, mint az Apokalipszis látomásos szerzőjét élemedett aggastyánként.
Az Arany legenda szerint a Domitianus-féle üldöztetések idején János is „vértanúságot” szenvedett. A római Porta Latina mellett zubogó olajba dobták, de ő csodálatos módon sértetlenül került ki a tűzre tett üstből, mi több, ifjúságát is visszanyerte (mint a mesékben). Domitianus ezután Patmosz szigetére száműzte, ahol egy viharos éjszakán Isten, hatalmas látomásban megnyitva előtte a menny ajtaját, föltárta előtte a jövőt. Domitianus halála után Epheszoszba ment, s itt is halt meg matuzsálemi életkorban – írja Jankovics Marcell.
Bálint Sándor szerint: János áldások és imádságok szószólója, templomok és oltármesterségek patrónusa, céhek védőszentje. Az Utolsó Vacsorán és a passióban való teljes szerepénél fogva mintegy a népi, devocionális jámborság megalapítója és benne az emberiség képviselője. Most mindezeket elsősorban hazai vonatkozásban egyenként is szemügyre vesszük.
János evangélista tiszteletének egyik legsajátosabb fejleménye és megnyilatkozása a Szent János áldása, vagyis a borral való köszöntés, eláldás, áldomás, amely Hedwig Schommer legújabb kutatásai szerint már a XI. században felbukkan. A XII. században már a lovagi udvarokban búcsúzkodásnál, csatába indulás előtt isszák. Itatták halálraítéltekkel is.
Jeles Napok, Felvidék Ma
