Szilai Katalin szerdán tárgyalóasztalhoz ült Pavel Paškával, a szlovák parlament házelnökével. Szerinte a parlamenti bizottságok ülésein találnak majd megoldást a szlovák-magyar problémákra.

A házelnök asszony a Reggel a Dunán című műsorban elmondta: sikerült előrejutni. Egyetértettek abban, hogy nem retorikai csatát szeretne nyerni Magyarország, hanem előrelépni a magyar-szlovák kapcsolatok terén.

Szili Katalin hozzátette: a parlamentek feladata összetett: a törvényhozásban és a kormányzati kontrollban is nagy a felelőssége. Ezért döntöttek úgy Pavel Paskával, hogy minden eddigi vitás kérdéssel kapcsolatban a parlamenti bizottságokat fogják felkérni: üljenek össze, tekinsék át a problémákat, és február 28-ig tegyenek jelentést. Március első felében, a következő tárgyaláskor áttekintik a beszámolót: hol kell jogalkotásokkal, módosításokkal továbblépni, egyáltalán van-e erre politikai akarat. Gyurcsány Ferenc Fico által elutasított 6 pontjának kérdése is ebbe a csomagba fog kerülni.

A házelnök asszony megjegyezte: szlovákia és magyarország között van egy alapszerződés. Ennek több pontja kitér arra, hogy minden vitás kérdést tárgyalásokon és különböző megbeszéléseken kell tisztázni. Ennek a szerződésnek a 15. pontja kimondja, hogy a kisebbségek kérdése a szerződés aláírásától kezdődően nem belügy. Ezt a szerződést 1996-ban elsőként ratifikálta Szlovákia – ezért érthetetlen a szovák fél viselkedése. Így ezekre a konkrét kérdésekre a bizottságoknak ki kell térniük – tette hozzá Szili Katalin.

DunaTV