Szlovákiában novemberben átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – jelentették a szlovák statisztikai hivatalban szerdán, EU-szabvány szerint számolva. Az eredmény azonos volt az elemzői várakozások átlagával. Októberben 0,3 százalékos volt a havi és 4,2 százalékos a tizenkét havi infláció EU-szabvány szerint számolva. Tavaly novemberben 2,3 százalékos volt a tizenkét havi infláció EU-szabvány szerint.

A Szlovák Nemzeti Bank a múlt héten háromnegyed százalékponttal 2,50 százalékra csökkentette alapkamatát, amely így azonos lett az EKB irányadó kamatával. Az EKB egy héttel korábban enyhítette alapkamatát, háromnegyed százalékponttal 2,50 százalékra. A szlovák döntés megfelelt a piaci várakozásnak, időzítése azonban korábbi volt a vártnál.

Az infláció egyenetlenül alakult az idén Szlovákiában. Az év vége felé érvényesülni látszik a papírforma: részint a bázishatás, részint az olajtermékek olcsóbbodása, részint a gazdasági növekedés miatt.
A lassulás ellenére a drágulás üteme még mindig kétszerese a tavalyinak. Az infláció tavaly ősz óta gyorsult fel Szlovákiában is, részint külső okból, az energia és az élelmiszerek világszintű drágulása miatt, részint az EU-konvergencia jegyében a hatósági árak emelése következtében.

Az infláció és a GDP-növekedés együttes lassulása segíti a Szlovák Nemzeti Bankot abban, hogy aggodalom nélkül csökkentse alapkamatát. Ez kényszerű is: összhangban kell lennie az EKB szintjével.
Hírszerző