Dunaszerdahely központjában már a reggeli órákban nagy volt a nyűzsgés. Az év utolsó napján ugyanis immár hagyományosan a Csallóközi Olimpiai Klub a városházával és a szabadidőközponttal karöltve tizedik alkalommal rendezi meg a szilveszteri futást. A városból és a környező településekről, sőt más országokból érkező versenyzők már kilenc órakor gyülekeztek a városi művelődési központ előcsarnokában, hogy megkapják a rajtszámukat és besorolják őket a korcsoportjukba. Tavaly első alkalommal versenyzett a Csallóköz központjában az afrikai, pontosabban kenyai származású, Londonban élő fiatalember, Francis Okumu, akinek a családja Dunaszerdehelyhez is köti őt, most is jelezte a részvételi szándékát. A verseny tíz órakor startolt, először a legkisebbek futották le az előre meghatározott távot, ami nekik a legkevesebb ezer méter. Aztán következnek fokozatosan a többi korcsoport versenyzői. A hideg idő ellenére ismét sokan kijöttek a város központjába, hogy buzdítsák a versenyzőket. Az eredményhirdetésre tizenkét óra után kerül sor, ekkor derül ki az is, hogy a résztvevők közül ki nyerte a verseny fő díját, egy hegyikerékpárt.
Dunaszerdahelyen az évbúcsúztató este hat órakor folytatódik szintén a városi művelődési központ előtti téren. A hagyományoknak megfelelően a három– a katolikus, a református és az evangélikus – történelmi egyház lelkipásztorai részvételével ökumenikus istentiszteletre kerül sor, így búcsúztatva közösen az óévet, illetve hálát adva Istennek azért, hogy az idei évben is megtartotta híveit. Nyolc órától viszont már a zénéé a fő hangsúly. Ekkor kezdődik a Csak Van és a RAF II együttes közel kétórás koncertje. A tízórára meghirdetett utcabálra várhatóan többen is kijönnek, hasonlóan, mint az előző években. Éjfél előtt öt perccel újévi köszöntő hangzik el a helyi önkormányzat részéről, amelyet az alpolgármester tolmácsol a város lakóinak. A magyar és a szlovák himnusz elhangzása után következik a tüzijáték. Az újévi diszkóban pedig hajnali két óráig lehet ropni a táncot.
Akiket pedig egyházi jellegű események is érdekelnek, azoknak felhívjuk a figyelmét arra, hogy Nagymegyeren óévbúcsúztató ifjúsági alkalomra kerül sor a helyi gyülekezeti házban. Az énekléssel, sok-sok játékkal, imaközösséggel, filmklubbal és ajándékozással egybekötött est a református templomban a 18.00 órakor kezdődő istentisztelettel veszi kezdetét. A fiataloknak nem kell mást magukkal hozni csak egy kis frissitőt. Érdeklődni, jelentkezni a haadassa@gmail.com e-mail címen, vagy a 0915 258 178 ill. a 0904 699 947 telefonszámon lehet, de bizonyára ettől függetlenül minden fiatalt szívesen várnak a szervezők.
Felvidék Ma, sk