Visszahívták a Távközlési Hivatal vezetőjét. Erről nyílt szavazással döntöttek a képviselők. Branislav Máčaj visszahívását a Smer-képviselője, Peter Pelegrini terjesztette elő.

Ľubomír Vážny közlekedési miniszter szerint Branislav Máčaj nem teljesítette a digitális műsorszórás előkészítésre vonatkozó stratégiai tervet, a Távközlési Hivatal pedig mint állami szerv nem járt el a kormányprogramban rögzített alapelvek alapján. A szlovák televízióknak egyébként legkésőbb 2012  végéig kell áttérniük a digitális műsorszórásra, amellyel felváltanák az analóg sugárzást. Stanislav Janiš, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt képviselője – a döntés megszületése előtt – felszólalásában arra mutatott rá, hogy az elektronikus távközlésről szóló törvény nem mondja ki, hogy a parlament visszahívhatja az intézmény vezetőjét.

Máčajt a parlament két évvel ezelőtt, 2006 decemberében választotta meg a Távközlési Hivatal élére, tehát amikor a választások után már megalakult a jelenlegi kormány. Máčaj visszahívásáról a délutáni vita után szavazott a törvényhozás.

Felvidék Ma, Pátria, sk