A törvényhozás rendes, 29. ülése ma a titkosszolgálati jelentés tárgyalásával folytatódik zárt ajtók mögött.

Többek között a képviselők meghallgatják a védelmi és biztonsági bizottság jelentését az információs-műszaki berendezések állapotáról. A parlament elnöke Pavol Paška arról is tájékoztatja a törvényhozásban résztvevőket, hogy miként haladnak a vár polotájának a felújítási munkálatai és hogyan használnák ki a pozsonyi vár területén lévő objektumokat.

A továbbiakban – már nem a nyilvánosság kizárásával – első olvasatban foglalkozik a plénum a szabálysértési törvény módosításával, amely amiatt vált aktuálissá, hogy egyes parlamenti képviselők a mentelmi jogukra hivatkozva közlekedési baleset résztvevőjeként elutasították az alkoholtesztet. Ugyancsak első olvasatban kerül a honatyák elé az egészségügyi ellátásról szóló törvény módosítására benyújtott javaslat, amellyel a szakorvosi beutalók megszüntetését szeretné elérni az előterjesztő Mária Sabolová. A községekről szóló törvény módosítását célzó javaslattal az SNS négy képviselője pedig azt szeretné elérni, hogy az emlékművek felállításába a helyi szerveknek ne legyen beleszólásuk.

Felvidék Ma, Pátria, sk