Szlovák részről támogatásra számíthat a magyarországi szlovák kisebbség, különösen az oktatás és a kultúra területén, mert ez mindkét ország számára csak előnyökkel járhat. Dušan Čaplovič szlovák miniszterelnök-helyettes erről pénteken Budapesten a Magyarországi Szlovákok Szövetsége megalakulása 60. évfordulóján rendezett ünnepségen beszélt.

A politikus ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy a magyarországi nemzetiségek számarányukat tekintve és identitásukban egyaránt meggyengültek. Újbóli megerősödésükre a magyar kormány erőfeszítéseket tesz, csakúgy, mint a szlovák vezetés Szlovákiában, ahol hasonló tendenciák tapasztalhatók például a magyar kisebbség esetében. Az identitás és a hagyományok ápolása azért is fontos mert többi között a nyelvek sokszínűségében rejlik egy ország ereje. Különösen így van ez, amióta mindkét ország tagja az Európai Uniónak – mondta Dušan Čaplovič.
Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára arról beszélt, hogy a szövetség történetének elmúlt évtizedei megmutatták a magyar kisebbségpolitika 60 évét is. A szövetség egyedüli politikai érdekvédelmi szervezetként jött létre, az akkori viszonyoknak megfelelően. A maga hivatását betöltötte, de szerepe 1993-ban, a kisebbségi törvény megalkotásával átalakult. Ezután elsősorban a kultúra és az oktatás területén szervező feladatokat lát el, de van politikai szerepe is. Mint civil szervezet, az önkormányzati választásoknál lát el feladatot a jelöltek egyik kiválasztójaként.
Ma is létjogosultsága van a civil szervezetnek, amely közösség összetartó erőként működik. A magyarországi 20 és 100 ezer közötti lélekszámúra becsült szlovák kisebbség körében nagy igény mutatkozik a kultúra, a nyelvhasználat megőrzésére. Emellett a képviseleti rendszernek a hatékonyabbá tételében is szerepet tölt be, hogy az önkormányzatoknál a tisztségviselők valódi érdemi, tartalmi munkát végezhessenek – mondta az államtitkár.

MTI