Távozik néhány napon belül hivatalából a szlovák külügyminiszter. Ezt maga Ján Kubiš jelentette be a pozsonyi kormány szerdai ülése után. “Ma (szerdán) elbúcsúztam a kormánytól és a jövő hét elején Genfbe utazom” – mondta újságíróknak a külügyminiszter,

aki december közepén jelentette be, hogy lemond tisztségéről és a jövőben az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának végrehajtó titkára lesz. “Új hivatalomat január 27-én veszem át” – jegyezte meg Kubiš.

Kijelentette, még nem tudja, hogy ki lesz az utódja. Robert Fico kormányfő ugyan megbeszélte vele a szóba jöhető jelölteket, de a végleges döntést Kubišsal még nem közölte. Kubis arra számít, hogy pozsonyi hivatalát január 23-án pénteken, vagy január 26-án hétfőn adja át.

Index.hu