Törvény által biztosított kisebbségi oktatási és kulturális önkormányzatot, valamint az anyanyelv törvény által szabályozott és garantált használatát szeretné elérni a Magyar Koalíció Pártja (MKP) Szlovákiában.

“Egy átfogó kisebbségi törvény elfogadása a szlovák többségnek is érdeke. Ha egy ilyen törvényt a magyarok is támogatnának, az azt jelentené, hogy megállapodás jött létre a magyar kisebbség és a szlovák többség között” – jelentette ki Csáky Pál, az MKP elnöke abban az interjúban, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a pozsonyi SITA hírügynökség.
Csáky szerint ha egy ilyen törvény megszületne, akkor a szlovákiai magyarok már nem panaszkodhatnának arra, hogy jogaik nincsenek biztosítva, s a szlovák többség is megnyugodhatna.
“Az olasz, a német, a belga, a spanyol politikai elit megértette, hogy az ilyen jelenségre a kisebbségi törvény elegáns megoldás” – jegyezte meg a politikus.
Rámutatott: az Európai Unió szinte minden országában van valamiféle kisebbségi önkormányzat. A történelmi körülmények következtében azonban ez a kifejezés sajnos “eléggé szerencsétlen módon” rögzült a szlovák közgondolkodásban. A szlovákok 1920-ban rájöttek, hogy a csehek 1919-ben valamit ígértek nekik, de azt nem tartották be, tehát becsapták őket. A szlovákok megsértődtek, és autonomista mozgalmat hoztak létre, amely azt jelentette, hogy belső szabadságot akarnak, s ezen lényegében azt értették, hogy el akarnak szakadni a csehektől. Ezt a számukra kedvező történelmi fordulatok idején, 1939-ben, majd részben 1968-ban, végül 1993-ban valahogy meg is valósították.
“Ez azonban a kifejezés rossz rögzítése. Az autonómia alapvetően nem ezt a folyamatot jelenti, különösen nem akkor, ha az Európai Unió és a NATO tagállamai vagyunk, és senkinek sem kell félnie ilyen törekvésektől” – jelentette ki Csáky. Szerinte ilyen lépés, tehát az elszakadás, sem az MKP, sem Magyarország tervei között nem szerepel, hiszen ezt más országok nem is tűrnék meg.
“De nincs is szükség ilyesmire, hiszen nyitott határaink vannak, s nincs szükség ilyen változásokra. Mi itt akarunk élni méltó körülmények között” – szögezte le az MKP elnöke.
Csáky szerint az autonómia lényegében azt jelenti, hogy az adott szubjektum, az adott csoport törvény által garantált belügyeibe senki sem avatkozik be.

MTI, Kokes János