Duray Miklós szerint Ján Slota még nem józanodott ki Szilveszter óta. “Össze-vissza beszélt, de ezt már megszokhattuk tőle” – válaszolta az MKP stratégiai alelnöke megkeresésünkre, mit szól ahhoz, hogy Slota újra vele is foglalkozott egy mai interjúban.
Ján Slota, Szlovák Nemzeti Párt elnöke a SITA hírügynökségnek adott interjújában leszögezte, hogy nem szégyenkezik vitatott kijelentései miatt, és azokat nem is bánta meg. “Nem akarnék változtatni az életemben semmit. Én ilyen vagyok. Ma is érvényesnek tartom azokat a mondataimat, amelyeket néhány politikusnak mondtam. Sőt, olykor még mérsékelten is fogalmazok”. Slota úgy véli, ő mindig természetesen viselkedik, nem képmutató, mint azok, akik szépen, szabatosan fogalmaznak, otthon meg talán verik a feleségüket, és mértéktelenül öntik magukba az alkoholt.

Duray Miklóst is szóba hozta, mondván, hogy saját magát különbnek tartja Duraynál, aki megtagadta az alkoholszonda-vizsgálatot közlekedési balesetét követően, Slota szerint azért, hogy ne essen el a biztosító által megítélt kártérítéstől. Nem kímélte Jaroslav Spišiak volt rendőrfőnök-helyettest sem, aki szerinte közel áll az MKP-hoz, most a Slovnaft olajfinomító nagyvállalat biztonságát felügyeli, és azon igyekszik, hogy őt belerántsa valamibe. Egyszer filmfelvételt is készíttetett róla, és ezt a felvételt a tévécsatornák előszeretettel veszik elő újra és újra …


– Felvidék Ma –