A Magyar Televízió Szólás szabadsága című műsorának nyilatkozott Mikuláš Dzurinda volt kormányfő (1998-2006), aki szerint a kormányzása alatt bevezetett, olykor fájdalmas reformok vezettek ahhoz, hogy Szlovákiában immár az euró a hivatalos pénznem.

Dzurinda elmondta, a reformok bevezetéséért elsősorban volt pénzügyminiszterének, Ivan Miklošnak köszönhet sokat Szlovákia. Dzurinda leszögezte, tudták, hogy népszerűtlen intézkedéseket is végre kell hajtaniuk, de nem volt más út. Kilenc reformot hajtottak végre, alapvető változások történtek a munkatörvénykönyvben, a szociális politikában, az adótörvények terén, a közigazgatásban, a hadügyben és az egészségügyben is.

Dzurinda elismerte, hogy a polgárok olykor nem értették meg a reformok lényegét, és azzal vádolták a kormányt, hogy az gyötri őket. De a reformok fájdalmassága a “tűréshatáron” belül volt, így azokat a polgárok nem akadályozták meg a rendelkezésükre álló törvényes eszközökkel.

Dzurinda szerint a reformokat gyakran koalíciós partnerei akaratának ellenében sikerült végrehajtaniuk, és arra is volt példa, hogy az ellenzék padsoraiban kellett támogatást találniuk.

Dzurinda úgy véli, kormányának a nehézségek ellenére 95%-ban sikerült megvalósítania reformprogramját.

– Felvidék Ma –