Egy ,,megnyert” mérkőzésen 24 : 24-es döntetlent játszott a magyar férfi kézilabda-válogatott a szlovákok ellen a horvátországi világbajnokság eszéki csoportjában. A rivális két másodperccel a vége előtt egyenlített. A csoport, 3. forduló (Eszék): Magyarország-Szlovákia 24-24 (12-6)
A két százszázalékos csapat összecsapása ismét közel telt házat, 3000 nézőt vonzott a szervezők nagy örömére. A magyar szimpatizánsok nyomasztó fölényben voltak, lévén a határmentéről újra több száz autó érkezett, és még a helybéli magyar kisebbség is rendszeres látogatója volt a magyarok meccseinek. A szlovák drukkerek jó, ha kéttucatnyian voltak.

A vasárnap hajnali, négy magyart ért atrocitás után “Ne bántsd a magyart!” felirat is kikerült a nézőtérre. Ugyanakkor az MTI tudósítója látta, hogy a rendezők udvariasan levetették a Nagy-Magyarországot ábrázoló zászlót. Amikor megszólalt a “Ria, ria, Hungária!”, akkor azért szórványos fütty is hallatszott. A “piszka” így sem maradt el, az egyik transzparens (896-1993) a magyar honfoglalást és az önálló Szlovákia megalakulását hirdette.

A szlovákoknál hárman, a két kapus – Stochl (Dunaferr) és Paul (PLER) -, valamint Kopco (Gyöngyös) szerepel a Budapest Bank ligában.

A négy éve elhunyt Kulcsár Anitára emlékezve egyperces gyászszünettel indult a találkozó.

Stochl hiába ismerte jól a magyarokat, védeni eleinte nemigen tudott, és még szerencséje sem volt. A Hajdu-csapat védekezése és Fazekas bravúrjai már a 10. percben időkérésre kényszerítették a 7-1-es hátrányt összeszedő szlovákokat. Mindkét hálóőr büntetőt védett, és miattuk állt be hosszú gólcsend – kilenc perc alatt csak egyetlen találat esett. A kapitány irányítót cserélt, Császár jött be, vele megint hatékonyabb lett a támadójáték, igaz, ebben a szakaszban Iváncsik Gergő lendítette át a holtponton a gárdát. A szünet előtt Gál és Stochl “karambolja” borzolta a kedélyeket. Gál bocsánatot kért, igaz, ettől a kapusnak nem lett jobb az állapota. Mondjuk nem lehetett annyira rosszul, ha simán kivédte Herbert felső sarokra irányuló ziccerét…

A szünet után Ilyést majd Iváncsik G.-t is kiállították, így megkezdte a felzárkózást a rivális (13-10). Ez a különbség állandósult, így megnyugodni cseppet sem lehetett. Ráadásul Putics is hétméterest rontott és kettős emberelőnyben sem ment a gólszerzés. Stochl remeklése révén minimálissá apadt az előny (15-14), jöttek is a cserék.

Az egyenlítést a cserék sem tudták megakadályozni, így az 51. percben, 19-19-nél Hajdu “fejmosást” tartott. A két Iváncsik és Ilyés lélektanilag jókor talált be, ám Herbertet kiállította a horvát bírókettős. Sulc gondoskodott a további izgalmakról és az egyenlítésről (23-23). Eklemovics ismét vezetést szerzett, a szlovák kapitány meg időt kért 1:05 perccel a vége előtt. Labdaszerzés után Iváncsik Tamás a felsőlécre durrantott, az ellentámadásból pedig Sulc, két másodperccel a lefújás előtt betalált.

Az egy félidőn át remeklő válogatott pontot vesztett ugyan, ám ha a szlovákok nem kerülnek be a középdöntőbe, akkor az nem fog annyira fájni a magyaroknak.

gól: Ilyés 5, Iváncsik 5, Nagy 5, Császár 3/1, Eklemovics 3, Iváncsik T. 2, Gál 1, illetve Sulc 9, T. Stranovsky 3, Valo 3, Antl 2/2, Kopco 2, Pekar 2, Kukucka 1, Petro 1, M. Stranovsky 1/1

A keddi szünnap után a magyarok az argentinokkal szerdán, az olimpiai bajnok franciákkal pedig csütörtökön játszanak. (mti)