A Lévai járásban levő Garamkovácsi mellett kiöntött a Garam és lakott területeket veszélyeztet. A folyón feltorlódott jégtáblák miatt vészesen megemelkedett a vízszint, s az áradás miatt le kellett zárni a Garamkovácsi és Garamszentbenedek közti útszakaszt.

A víz a vasútállomás mellett körbezárt egy lakótömböt, amelyben nyolc család lakik. Az emberek a lakásokba szorultak. A helyzet annak következtében alakult így, hogy a feltorlódott jégtáblák megemelték a vízszintet, és a folyó kilépett a medréből.

A vasúti pálya is veszélybe került az árvíz miatt. A helyszínen a katonaság, a tűzoltóság, a rendőrség és a lakosság ideiglenes gátak építésével igyekszik megakadályozni, hogy nagyobb károk keletkezzenek.

Garamkovácsi polgármestere, Jozef Majer szerint a helyzet jelenleg stabil és a víz szintje lassan csökken. A kiáradt folyó azonban gondot okozott a falu lakóinak. A házak beáztak és a pincék is víz alatt vannak. Szerencse azonban, hogy senkit sem kellett kitelepíteni. A falu első embere szerint több mint húsz pincét öntött el a víz.

Felvidék Ma, Pátria, sk