2009. január 16-án, pénteken 15,00 órakor nyílt a Füleki Városi Honismereti Múzeum galériájában Koós Gábor füleki grafikus, a budapesti Képzőművészeti Egyetem hallgatójának kiállítása.

Az alkotó 2003 óta több kollektív kiállításon is részt vett már Szlovákiában és Magyarországon egyaránt, első egyéni bemutatkozását viszont tudatosan szülővárosába tervezte. A kiállítás anyaga három részre tagolódik. Az Egy Férfi cím alatt összefoglalt képek Márai Sándor Vendégjáték Bolzanóban című regénye hatására születtek, melyben Márai a híres nőcsábász, Casanova jellemrajzát kívánta felvázolni. A Kapcsolat című sorozat egy férfi és egy nő kapcsolatából kiragadott jelenetek sorából áll össze, melyeknél próbált minél egyszerűbben, tisztábban fogalmazni – például grafikai dúcok egymásra nyomásával szemléltetni a két fél közti viszonyt. Az Egy nő című sorozat képei már teljes alakosak. A figurák mellett mindig jelen van egy geometriai forma. Ez jelképezi a kapcsolatot. A test kidolgozása aprólékos és bonyolult, bonyolult mint egy nő. A kiállítás február 20-ig tekinthető meg.

Felvidék Ma, Agócs Attila