A megújuló energia kérdését és a közlekedés fejlesztését jelölte meg prioritásként a szlovák és a magyar gazdasági bizottság, amely pénteken Budapesten tanácskozott a két házelnök korábbi kérése alapján. Podolák György szocialista bizottsági elnök szerint az a legfontosabb, hogy hosszú idő után megkezdődtek a konzultációk a két ország között.

 

Politikai felhangoktól mentes, tartalmas gazdaságpolitikai egyeztetésre került sor a magyar és a szlovák gazdasági bizottság között – tájékoztatta a sajtó képviselőit a magyar grémium szocialista elnöke.

Podolák György elmondta: az energia- és a közlekedéspolitika fejlesztése volt az ülés elsődleges témája. A szlovák delegációt vezető Maros Kondrót úgy nyilatkozott: Magyarországnak és Szlovákiának gazdag közös múltja van, reméli, hogy a jövő is hasonló lesz.

A szlovák bizottsági elnök hozzátette: a jelenlegi ülésen a fő irányvonalakban állapodtak meg, a részletes terveket az albizottságok dolgozzák ki. “Ezekre az albizottsági ülésekre 1 hónapon belül sor kerül, de szeretnénk, ha a tárgyalást és az együttműködést később kiértékelnénk. Ezért meghívtuk a magyar gazdasági bizottság tagjait egy Pozsonyi látogatásra, amelyre május-júniusban, vagy legkésőbb ősszel kerülhet sor” – fogalmazott.

Újságírói kérdésre válaszolva Podolák György elmondta: Brüsszel 25 millió eurót bocsát rendelkezésre a szlovák és a magyar gázrendszer összekötésére.

Hegedűs Zsuzsa, InfoRádió