A jászló-apátszentmihályi atomerőmű második blokkja ugyan továbbra is áll, de készültségi állapotban várja, hogy ismét üzembe helyezzék. A műszaki akadályok gyakorlatilag elhárultak az ismételt üzembe helyezés elől, és minden készen áll a restartra. Tulajdonképpen már csak a kormány végleges döntésére várnak az atomenergetikai szakemberek.

Az Európai Bizottság ugyan nem ellenzi kategorikusan az erőmű újbóli üzembe helyezését, de a bizottság elnöke, José Manuel Barosso alapos indoklást vár el a szlovák kormánytól. Barosso energetikai ügyekért felelős szóvivője, Ferran Tarradellas szerint a szlovák kormánynak meg kell indokolnia a döntést, és azt, hogy tényleg ez az egyetlen megoldás kínálkozik-e az energiaválság elhárítására. „Az indoklás részletes kell, hogy legyen, mivel szerződésszegésről van szó” – tette hozzá a szóvivő.
A szlovák kormány továbbra is kitart azon véleménye mellett, hogy a helyzet az energiaellátást tekintve nagyon komoly. „A V1-es blokk újbóli üzembe helyezését különösen aktuálisnak és sürgősnek tartom, és ha krízishelyzet állna elő, akkor mindenképpen megtesszük ezt a lépést” – nyilatkozta Fico.
SME, Felvidék Ma, tt.