Az Európai Unió államainak közös valutája 1999. január elsején lett hivatalos fizetőeszköz – először csak bankközi forgalomban, három évvel később készpénzként is. A szakemberek ma úgy látják, hogy az euróhoz fűzött remények beváltak, a közös valuta már a dollár és a jen mellett irányadóvá vált az egész világon. Sőt, néhány területen a dollár alapú elszámolásról euró alapúra tértek át.

 

Az euró az unió sikerének jelképe, az eurónak köszönhető a pénzügyi gazdasági válságban az EU viszonylagos stabilitása. A közös pénz segítségével jött létre 16 millió munkahely, az infláció csökkent, a kamatok soha nem voltak ilyen alacsonyak.

– Az eurónak nagyon jó eredményei vannak, nagyon jó a teljesítménye, jól működik, bár még nem tökéletesen – véli Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa.

Az euró jele a görög epszilon, amely az európai civilizáció gyökereire utal. A bankjegyek egyformák, az érmék hátoldalán azonban minden ország saját nemzeti jelképeit tünteti fel. Január elsejétől – Szlovákia csatlakozásával – 16 államban 328,6 millió ember fizet már euróval.

Az eurozóna elit klub, ahova nem lehet csak úgy egyszerűen belépni. A tagállamoknak meg kell felelniük a költségvetési hiányra, inflációra, államadósságra vonatkozó maastrichti kritériumoknak. Választás nincs, akár akarjuk, akár nem, a cél minden ország előtt a csatlakozás kell, hogy legyen. Kivéve Nagy-Britanniát és Dániát, amelyek korábban felmentést kaptak a belépés alól.

DunaTV