Öllös László politológus az idei évben sem várja a szlovák-magyar kapcsolatok javulását, mert erre, véleménye szerint, a kormány politikájának és doktrínájának megváltoztatására lenne szükség. Idén, amikor több választásra is sor kerül majd, az eddigi negatív tendenciák nagy valószínűséggel tovább erősödnek.

A politológus szerint a politikai reprezentáció képtelen arra, hogy megváltoztassa alapvető hozzáállását a világhoz. „A világot a különböző harcok, többek között a nacionalista csatározások színtereként fogják fel” – fejtette ki Öllös, aki szerint a kormánykoalíció pártjai a „nép nevében” folyton valaki vagy valami ellen hadakoznak, legyenek azok a bankok, az energetikai cégek, a magánnyugdíjpénztárak, az egészségügyi biztosítók, vagy a sajtó. A magyarok ugyanakkor csupán egy, de nagyon jelentős ellenség a sok közül.

A politológus szerint az eddigi harc folytatódni, sőt, erősödni fog, annak ellenére, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok a legrosszabb szinten vannak az utóbbi időszakot tekintve. Az a bizonyos új díj, melynek alapításáról a két külügyminiszter megállapodott, ugyanakkor valamelyest mégiscsak segíthet a két ország közti kapcsolatok normalizálásában, véli Öllös, hiszen a díj odaítélésénél lehetőség nyílik a kölcsönös párbeszédre, és nemcsak a politikusok, hanem a két ország nyilvánossága között is.
SITA, Felvidék Ma, tt.