Ján Füle, Rudolf Schuster volt szóvivője vezeti Iveta Radičová, az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt elnökjelöltje kampányát.

Ezt ma jelentette be Iveta Radičová parlamenti képviselő.

A lakossággal való találkozót azonban Ján Kováčik, a Forza ügynökség tulajdonosa vezeti. A választási kampányból kiveszi a részét Pavol Gmitter, Igor Urbančík és Simona Bubánová is. Ján Füle, a választási bizottság vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Radičová csak akkor válik hivatalosan elnökjelöltté, ha megkapja az erről szóló igazolást a parlament elnökétől, Pavol Paškától. Addig úgy lép fel, mint parlamenti képviselő. Füle szerint az ellenzéki párt jelöltjének kampánya mobilizációs jellegű lesz, hogy minél több embert a választási urnákhoz vezessen. “Minél többen jönnek el szavazni, annak igazságosabb lesz az eredmény” – mondta Füle.

Radičová javasolni fogja az elnökválasztásról szóló törvény módosítását, mivel abszurdnak tartja, hogy néhány hónappal a választások megtartása előtt módosítsák a törvényt. Az elnökjelölt rendkívül fontosnak tartja minden állampolgár politikai nézettől független támogatását. Bejelentette, hogy az országra vonatkozó elképzeléseit január 22-én tartandó programkonferenciáján ismerteti. Ezen szeretne rámutatni Szlovákia nyereségeire és veszteségeire, a fő problémákra és azok megoldási javaslataira. Kampányát anyagiakkal egyelőre pártja, az SDKÚ-DS támogatja. A Magyar Koalíció Pártja is már jóváhagyta Radičová kampányának pénzbeli támogatását. A Kereszténydemokrata Mozgalom – szerinte – még csak tárgyal erről.

Felvidék Ma, Pátria, sk