A szlovák állampolgárok döntő többsége a 2009-es év kapcsán azt gondolja, hogy a globális pénzügyi válság rájuk is hatással lesz, ennek ellenére reménykednek abban, hogy nem fog jelentősen csökkenni az eddigi életszínvonal. A Focus közvélemény-kutató ügynökség a Hospodárske noviny megrendelésére készített felmérést a lakosság körében az idei évvel kapcsolatos elvárásokról.

A megkérdezettek mintegy fele azt gondolja, hogy az idei év rosszabb lesz, mint a tavalyi volt, ráadásul a pesszimista beállítottságúak száma 13 százalékkal több mint 2008-ban. A felmérést végző Focus ügynökség igazgatója, Ivan Dianiška úgy kommentálta az eredményeket, hogy az emberek többségén valójában akkor lenne úrrá a pesszimista hangulat, ha a gazdasági válság jeleit szó szerint a pénztárcájukon és a bőrükön kezdenék érezni, például egy jelentősebb élelmiszer- vagy energia-drágulás következtében. Itt azonban szerencsére még nem tartunk, és a gazdasági szakemberek is azon a véleményen vannak Szlovákiával kapcsolatban, hogy a válság ugyan nem kerüli el az országot, de továbbra is azon gazdaságok közé tartozunk majd, melyek fejlődést produkálnak.

Michal Mušák gazdasági elemző szerint a jelenlegi bizonytalan helyzetben mindenkinek jól meg- illetve át kellene gondolnia a nagyobb invesztíciókat, mint például a ház- vagy az autóvásárlást, és inkább a megtakarítások képzése lenne a legcélszerűbb a jövőt tekintve.

A legoptimistábbak a fiatal generáció képviselői, akik magasabb iskolai végzettséggel és az átlagosnál nagyobb jövedelemmel rendelkeznek. Ha a pártszimpátia szerint nézzük, akkor pedig egyértelműen az ellenzéki SDKU-DS párt szavazói a legoptimistábbak.

Sokkal óvatosabbak a jövőbe vetett hit tekintetében a HZDS és az MKP szavazói. Míg azonban Mečiar pártjának szavazóbázisa elsősorban az alacsony jövedelmű nyugdíjasok közül kerül ki, és pesszimista hangulatuk többnyire ennek köszönhető, addig a magyar párt szavazói inkább a szlovák-magyar kapcsolatokban bekövetkezett feszültség miatt tekintenek aggódva az idei év elé.

Miként tekintenek az emberek a 2009-es évre

Milyenek az Ön elvárásai a 2009-es évre vonatkozólag a következő területeken? (%-ban kifejezve)

nem tudja sokkal jobb sokkal rosszabb inkább jobb inkább rosszabb inkább egyforma
Életszínvonal 2 4 2 27 22 23
Munkalehetőség 13 5 1 23 9 49
Emberek közti kapcsolatok 3 3 5 12 33 41
Politikai helyzet 9 3 6 11 30 30
Gazdasági helyzet 7 3 9 10 41 30

Az optimisták elsősorban:

  • a 18 és 24 év közötti korosztály képviselői
  • a főiskolát vagy egyetemet végzettek
  • a vállalkozók és a diákok
  • 35 ezer korona (1161,79 euro) havi jövedelem feletti összeggel rendelkezők
  • a húszezres létszámot meg nem haladó kisvárosok lakói
  • az SDKÚ-DS szavazói

A pesszimisták elsősorban:

  • a 65 év fölöttiek
  • az alapiskolai végzettséggel rendelkezők
  • a magyar nemzetiségű válaszadók
  • a nyugdíjasok és a munkanélküliek
  • a 15 ezer koronát (497,91 euro) meg nem haladó jövedelemmel rendelkezők
  • a HZDS, az MKP szavazói és azok, akik egyáltalán nem mennek el szavazni

A felmérés legnagyobb meglepetései az emberek véleményét tekintve az elmúlt évvel összehasonlítva

  • a pesszimista elvárások leginkább gazdasági téren nőttek (13 %-kal)
  • csökkent a pesszimisták száma, ami a politikai helyzetre vonatkozó fejlődést illeti (5 %-kal)
  • a munkahelyre vonatkozólag a pesszimisták száma továbbra is meghaladja az optimistákét (18 %-kal)
  • továbbra is pesszimisták vagyunk, ami a személyes megelégedettséget és az életből fakadó örömet illeti

– HN, Felvidék Ma –