A Pozsonyi Incheba 15. idegenforgalmi kiállításán
a Kassa megyei régió 146 m2 kiállítóterületén Aba, Zemplén , Szepesség mellett nagy sikerrel állított ki és mutatta meg magát Gömör is.

Az UNESCO által nemzeti örökségnek nyilvánított gömöri régióban található öt természeti szépséget – barlangot mutatott be, többek közt  a stószi fürdőt, továbbá betekintést nyújtott Kassa város – megyei székhely nevezetességeibe, továbbá a Domicai, Csetneki, Csermosnyai, Dobsinai barlangok szépségeibe, valamint és nem utolsósorban a rozsnyói mikrorégiók, és a szádelői vidéki turizmus lehetőségeinek kihasználása terén elért eddigi eredményekbe. A rozsnyói bányászat történetét és Rozsnyó történelmi értékű főterét nem kellett külön bemutatni, mivel az érdeklődők számára nagyon ismertek. Hasonlóan a krasznahorkai várhoz és a betléri kastélyhoz valamint a Bányász Múzeumhoz és a püspöki katedrálishoz, melynek megtekintése maradandó emléket jelent a turisták és az idegenforgalmi szakemberek számára. A nagyszabású prezentációt személyesen támogatta Zdenko Trebula, Kassa város főpolgármestere. A Rozsnyói Regionális Fejlesztési Ügynökséget Boldis Miroslav, a turisztikai információs irodát pedig Istvánik Erika képviselte. A tájainkat bemutató kiállítási standhoz a köztársasági elnök, Ivan Gasparovič is ellátogatott, és a látottakat pozitívan értékelte. A legközelebbi ITF Slovakiatour idegenforgalmi kiállítás 2010 januárjában kerül ismét megrendezésre.

Felvidék Ma, Szendi Erzsébet


MUDr. Vladislav Laciak, Rozsnyó város polgármestere Ivan Gašparovič társaságában