A pozsonyi székhelyű Nemzetközi Visegrádi Alap pályázati lehetőségeiről rendeznek ma fórumot Budapesten, a Külügyminisztériumban. Az alap működésének kezdete óta több mint kétezer projektet támogatott és több mint 350 ösztöndíjat ítélt oda. Forrai Kristóf, az alap igazgatója az MTI-nek elmondta:

az ösztöndíjakat a visegrádi országok Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia – hallgatói nyerhetik el, akik nemcsak a V4-tagállamokba, hanem a Nyugat-Balkán országaiba és a keleti szomszédokhoz, például Ukrajnába, illetve Fehéroroszországba is mehetnek tanulni.

MR