Szent István király, a magyar állam megalapítója, rövidesen lovas szobrot kap a szlovákiai Révkomáromban. A mintegy 30 tonnás bronzszobor, amely életnagyságban ábrázolja első királyunkat, egy hatalmas kőtömbön fog állni, s magassága az alapzattal együtt meghaladja majd a nyolc métert.

 

A szobrot Győrfi Lajos neves magyarországi szobrászművész készíti el, s a tervek szerint idén augusztusban, a magyar állam megalakulásának évfordulója alkalmával lepleznék le. Az egykori Lúdpiac teret, ahol a szobor állni fog, ebből az alkalomból hivatalosan Szent István térnek keresztelik át. Sólyom László magyar köztársasági elnök előzetesen ígéretet tett arra, hogyha teheti, személyesen részt vesz a szoboravató ünnepségen.

Magyarország első királyát lován ülve, korhű öltözékben, koronázási palástban jeleníti meg a szobor. Fején ott lesz a Szent Korona, kezében pedig zászlós dárda, amelyen az apostoli kereszt és a hármas halom látható – hangzott el Révkomáromban a szoborállítással kapcsolatos sajtótájékoztatón.

Bemutatták a lovas szobor kicsinyített mását is, amelyet egy szakmai zsűri, valamint a szoborbizottság véleményezett. Bastrnák Tibor polgármester szerint a szobor nem a megszokott módon ábrázolja Szent Istvánt, hanem eredeti arcvonásai alapján formázta meg őt Győrfi Lajos.

A szoboravatás alkalmával többet között megvásárolható lesz az alkotás kicsinyített mása és egy emlékérem is. Mindkettőnek numizmatikai értéke is lesz.

Győrfi Lajos már több mint háromszáz köztéri alkotással büszkélkedhet, melyek közül tizennégy a lovas szobor.

Révkomáromban 2000 óta egyébként már van egy Szent István- szobor, amely az Európa-udvarban áll. Alkotója Csütörtöki András szobrászművész.

HírExtra