Szlovákia és Magyarország kisebbségvédelmi rendszere alapvetően különbözik egymástól, miközben mindkét államban van mit javítani ezen a téren – erre a következtetésre jutottak annak a szlovák-magyar kerekasztalnak a résztvevői, akik hétfőn este tanácskoztak Pozsonyban.

A zárt ajtók mögött megtartott kerekasztal-megbeszélés után nyilvános vitaestre került sor a szlovák fővárosban. A résztvevők szándéka szerint az értelmiségi tanácskozások a jövőben rendszeressé válnak, s olyan munkacsoportot hoznak létre, amely elemzéseket készít. A tervek alapján a dokumentumokat a két ország kormányzati szerveinek is át kívánják nyújtani, illetve egy részük eleve az ő megrendelésükre készülne – írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap kedden.

A tanácskozásra a szlovákiai IVO társadalomkutató intézet és a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai, valamint Kisebbségkutató Intézetének szervezésében került sor.

A mintegy 30 résztvevő között ott volt egyebek között szlovák részről Martin Bútora, Grigorij Mesežnikov, Štefan Šutaj és Peter Zajac, szlovákiai magyar részről Öllös László, Hunčík Péter és Petőcz Kálmán, Magyarországról pedig Szarka László, Tamás Pál és Jeszenszky Géza.

“Néhányan a túlpolitizáltságban látják a rossz helyzet egyik okát, tehát abban, hogy a civil kezdeményezések nem jelennek meg kellő hangsúllyal” – nyilatkozta a lapnak Szarka László történész.

Gondola