Autó-motor! – Új rovattal indul portálunk! Ezentúl a gépjárművek világába is betekintést nyújtunk. Az Octavia új csúcsmodelljével kezdjük, melyet a rovatvezető szakértőnk, Vas Gyula tesztelt.

Valamennyi kép kattintással nagyítható!

* * *

A feltámasztott Octavia első nemzedéke annak idején, mi tagadás, eléggé jellegtelenre sikeredett. A második generáció bemutatásakor már elismerő szavak is hallatszottak innen-onnan: íme, elég néhány leheletfinom ecsetvonás, hogy némi elegancia vegyüljön a szürkeségbe!

Nos, azóta ennél a modellnél is elérkezett a ráncfelvarrás ideje, és még látványosabb eredményt hozott. Persze itt már sokkal többre építhettek: volt már egy Roomster, egy új Fabia, egy új Superb… Ebbe az új márkaarculatba illeszkedik a felfrissített Octavia, amelyet az erősebbik dízelmotorral, kombi karosszériával és Laurin&Klement luxusszereltségben volt alkalmunk tesztelni.

Alaktan

Tehát itt is megjelent a Roomsterrel bevezetett „mosolygós arc”, de kétfelől a korábbiaknál jóval impozánsabb lámpák keretezik: felfelé húzott sarkaikkal és lágy külső kontúrjaikkal első pillantásra a 3-as BMW fényszóróit juttatják eszünkbe. Szebbek a lökhárítók, megnőttek a külső visszapillantó tükrök, amelyek most már irányjelzőkkel is büszkélkedhetnek.

A gazdagabb krómozás és az új alufelnik szintén attraktívabbá teszik az autót, de nekünk igen tetszett a szürke Anthracit metálfényezés is. Hátul mindehhez képest kevés a változás; lényegében csak a lámpák belső tagolására, a keskeny fényvisszaverőkre és az átstilizált névre szorítkozik.

Belvilág

Ezt a fejezetet okvetlenül az L&K embléma fémjelezte luxussal, kell kezdenünk. Az elöl elektromosan állítható gyönyörű, kényelmes bőrülésekkel, támlájukban a két betűvel; a 12 hangszórós, mp3-as rádióval; a kétzónás légkondival, és még hosszan sorolhatnánk. Folytathatjuk az imponáló biztonsági szereltséggel: oldal- és függönylégzsákok, menetstabilizáló rendszer, parkolószenzorok elöl-hátul, hegymenet-indulást segítő, illetve guminyomást ellenőrző automatika. A rádió tényleg úgy szól, mint a szférák zenéje, az automata légkondival, ideális mikroklímát teremthetünk magunk körül, és természetesen minden gombot – kart – tekerőt ott találunk, ahol annak lennie kell.

A próbakocsink többlete volt a navigációs rendszer, amelynek adatit kitűnően nagyméretű színes kijelzőről olvashattuk le. A helykínálat elöl fejedelmi, de hátul is a múlté már az első Octaviák szűkössége, lásd a megfelelő képet. A csomagtér méretét illetően pedig egyértelmű kategóriabajnok maradt az autó: öt személy mögött 580, a hátsó üléseket előredöntve 1620 liternyi pakolóhely áll rendelkezésre!

Az országúton

Az erősebbik dízel a VW-csoport jól bevált kétliterese. Alapjáraton kicsit zajos, de megpörgetve – elkezd dolgozni. Kis fordulatszámon jelentkező csúcsnyomatéka valósággal megrántja az autót, s ha kézi váltónk lett volna, igencsak szaporán dobálhattuk volna a fokozatokat. De nem az volt, hanem hatfokozatú DSG automata, amely ezt olyan simán tette helyettünk, hogy szinte semmit nem vettünk észre belőle. Csupán a fordulatszámmérő mutatója bólintott egyet, és a motorhang váltott tónust, ennyi volt az egész. S ha eluntuk a túlzott nagy kényelmet, átmehettünk kézi üzemmódba, magyarán: közvetlenül a karral, vagy a volánon elhelyezett fülekkel is kapcsolgathattunk. Ez kétségtelenül kissé a sportos vezetés illúzióját keltette, de azért nem dobtunk hátast tőle: egy automata ilyen trükköktől soha nem lesz kuplungos-gázfröccsös kézi… De szerencsére az is a múlté, amikor az automata sebváltós kocsik másfél literes többletfogyasztással büszkélkedtek; ma csak tizedekben mérhető a különbség. Mi csak kevéssé léptük túl a gyártó által megadott 6 litert, és nyáron valószínűleg simán belefértünk volna. A menettulajdonságokról csak annyit, hogy a nagy túlnyúlású kombi karosszériában volt ugyan némi sodródási hajlam, de ezt fölényesen közömbösítette a kitűnően megépített alváz, vagy – másodfokon – az érzékenyen dolgozó menetstabilizáló rendszer.

Adatlap
Hengerűrtartalom: 1896 cm3
Legnagyobb teljesítmény: 103 kW (140LE)/4000min-1
Csúcsnyomaték: 320 Nm/1750min-1
Sebességváltó: hatfokozatú automata
Legnagyobb sebesség: 206 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 9,7 s
A csomagtér űrtartalma: 580–1620 l
Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 7,9/4,9/6,0 l/100 km
Ár: 27 549 euró (829 900 korona)

– Vas Gyula, Felvidék Ma (A szerző felvételei)