Robert Fico (a képen), újra a nyugdíjrendszer 2. pillérében elhelyezett, és a nyugdíjpénztárak által kezelt, mintegy 63 milliárd korona (2,1 milliárd euró) egy részének megszerzésére törekszik, hogy csökkentse a kormány által fizetett, évi 801 ezer eurós dotációját a Szociális Biztosítónak a nyugdíjak zavartalan kifizetése érdekében.

Ezt tegnap nyilatkozta, a gazdasági válságkezelő tanács ülése után. Hozzátéve, a nyugdíjpénztárak vezetői nem tehetnek úgy, hogy őket a krízis nem érinti.

Most, a nyugdíjpénztárakba befektetett pénzek nagy részére szükségünk van, hogy a válságmegoldásra hozott intézkedéseink anyagi fedezetét előteremtsük. Ugyanakkor a nyugdíjpénztárak két kockázatos befektetési alapja negatív eredményeket produkál. Erről a gondokról kell, hogy leüljünk tárgyalni a pénztárak vezetőivel, és közösen, mielőbbi megoldást kell találnunk. Fico szerint, a jelenlegi állapot tarthatatlan, mert szétzilálhatja a nyugdíjrendszert.

Ján Počiatek nem zárta ki, hogy a jövőben megtörténhet a nyugdíjpénztárakba irányuló biztosítási összegek százalékarányának módosítása a Szociális Biztosító javára. Vagyis, az eddigi 9 – 9 százalékos megosztást, más arányban fogják módosítani. (Beszéltek már 12 – 6 százalékos megosztásról.)

A miniszterelnök szerint, itt nemcsak arról van szó, hogy a nyugdíjpénztárakban felhalmozott milliárdokat Szlovákia gazdaságába fektessék be a pénztárak, például az infrastrukturális beruházásokba a magántőke párosításával, mint ahogy ez már a parlamentben javaslatként elhangzott. Szerinte, ez olyan téma, amelyről a közeljövőben komolyan kell tárgyalnunk a pénztárakkal, és ezen a tényen nem változtat a jelenlegi status quo sem, mert a kormány számára elfogadhatatlan a biztosítási díjak elosztásának jelenlegi 9 – 9 százalékos kulcsa. Üdvözölném,- mondta -, ha erről a nyugdíjpénztárak vezetőivel, mindkét fél számára előnyös módon, megegyezésre tudnánk jutni.

(Felvidék Ma, Aktuálne.sk, -ddg-)