Várhatóan 2013-ban kellene megkezdeni az új jászlói (Jaslovské Bohunice) atomerőmű építését. A cseh ČEZ energetikai csoport vezetőjével történt tárgyalások után ezt maga Robert Fico kormányfő is megerősítette.
„Az új atomerőmű építését 2013 körül feltételezzük, ami megfelel a mi azon elképzeléseinknek, hogy a mohi erőmű leállítása után néhány évvel már teljes mértékben felfutó állapotban legyen a jászlói új atomerőműblokk is” – mondta el a tvnoviny.sk internetes portálnak a miniszterelnök.
A ČEZ, amely stratégiai partnere a jászlói atomerőműnek, már intenzív tárgyalásokba kezdett az atomhivatallal egy közös cég létrehozása érdekében, mely az erőmű építését biztosítaná. A közös cég létrehozásáról szóló szerződést várhatóan május végén írják majd alá. Az új atomerőmű építése Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter szerint 4-6 milliárd euróba fog kerülni, míg az előkészületi munkák összköltsége elérheti a 232 millió eurót. Arra a kérdésre, hogy miből fogják fedezni az erőmű építésének költségeit, a miniszter nem válaszolt.

Felvidék Ma,  tt.