A Fordnál 1973-ban úgy döntöttek, hogy az olajválságra egy takarékos kisautóval kell válaszolni. Ez lett a Fiesta. Tavaly – tehát harmincöt évvel később – az autó sokadik generációját úgy vezették fel, mint „a legfontosabb Ford-típust, amely a T-Modell óta piacra került.” A Fordnál 1973-ban úgy döntöttek, hogy az olajválságra egy takarékos kisautóval kell válaszolni. Ez lett a Fiesta. Tavaly – tehát harmincöt évvel később – az autó sokadik generációját úgy vezették fel, mint „a legfontosabb Ford-típust, amely a T-Modell óta piacra került.” A Fiesta tehát nemcsak megmaradt, de stratégiai jelentőségéből sem veszített. Ötajtós karosszériával, a benzines alapmotor és a Trend szereltségi fokozat kombinációjában kaptuk meg tesztelésre.

(Valamennyi kép kattintással nagyítható!)

Alaktan

A külsőről csak áradozni lehet: Ford-kisautó soha még ilyen szépre, dinamikusra nem sikerült! Még a rokon Mazda2-est is lepipálja, pedig az után is sűrűn megfordulnak az utcán. Az emelkedő övvonal és a hosszan megnyújtott tetőív kombinációja szemet gyönyörködtető látvány, a hátsó lámpáknál odaillőbbeket senki nem rajzolhatott volna. Elöl a hiúzszem-fényszórók dominálnak; csakugyan egy ugrásra kész ragadozó ez az autó. Még a „civilebb” ötajtós verzióban is… A Fordnál ezt egyébként Kinetic-dizájnnak nevezik, és kétségtelenül van benne valami. A konstruktőröknek ugyanakkor eszükben sem volt feszegetni a kategória határait, mint azt sokan teszik: az új Fiesta mindössze 3 cm-rel hosszabb az elődjénél, és belül marad az ebben az osztályban mérföldkőnek számító négyméteres határon.

Belvilág

Végre egy Fiesta, amelyben nem úgy ülünk, mint egy mini terepjáróban, hanem akár a padlóra is ereszthetjük az ülést, mint a sportkocsikban! Persze ezt nem mindenki szereti, de náluk sem a sámli vagy a kispárna a megoldás: egyszerűen feljebb pumpálják a fotelt, és kész. A volán is állítható, senkinek sem gond tehát megkeresni a legideálisabb vezetési pozíciót. A hátsó élettér a kategória jó átlaga, a csomagtér méretéről ugyanez mondható el. A jól hozzáférhető koffert természetesen bővíteni is lehet, de ilyenkor óriási „fenékküszöb” keletkezik. Kopogós műanyagból hál’ istennek jóval kevesebb van, mint amennyivel az előd büszkélkedett, és a belső formavilág is gyökeresen megújult. Nézzék csak meg például azt a lepkeszárnyú kezelőpultot a kijelző alatt: túl azon, hogy szép, nem ismerős valahonnan? Ha igen, valószínűleg jól tippeltek: a mobiltelefon billentyűzete szolgáltatta a mintát!

Az országúton

Bármennyire vonzó külsejű is az új Fiesta, a legjobb tulajdonságai vezetés közben mutatkoznak meg. A kitűnő alváz, a karosszéria sarkaiba kicsapott kerekek tényleg valami egészen elképesztő stabilitást garantálnak! Ahol elméletileg – harsány gumicsikorgás és serény volánmunka kíséretében – már az előzni kezdő farral kellett volna birkóznunk, ott még szépen sínautóztunk, és a gumik helyett mi fütyörésztünk gondtalanul. Amikor pedig mégis kiprovokáltuk az autót egy kis sodródásra, ezt annyira fokozatosan, mondhatni kíméletesen tette, hogy gyerekjáték volt a korrekció. Igazából csak azt sajnáltuk, hogy nem az 1,6-os, 120 lovas csúcsmotor van alattunk, bár ez az autó még ennél többet is bőven elbírna. Aláhúzva és összeszámolva: kívülről-belülről, alulról-felülről egyaránt remekül sikerült az új Ford Fiesta. Soha rosszabb és autót ne kergessünk egy héten keresztül!

Adatlap
Hengerűrtartalom: 1242 cm3
Teljesítmény: 60 kW (82 LE)/5800min-1
Nyomaték: 114 Nm/4000min-1
Sebességváltó: ötfokozatú kézi
Legnagyobb sebesség: 168 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 13,3 s
A csomagtér űrtartalma: 281–965 l
Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 7,5/4,6/5,7 l/100 km
Ár: 10 750 euró (323 800 SK)

– Vas Gyula, Felvidék Ma (A szerző felvételei)