Március 15. előestéjén az MKP ragyolci helyi szervezete és a Csemadok-alapszeverzet közös szervezésben emlékezett az 1848-as szabadságharcra.

A fáklyás menet a kultúrház elől indult a kastélykertben elhelyezett kopjafákhoz. A meghívott Szögedi Anna, az MKP parlamenti képviselője és Csúsz Péter, a losonci járás MKP-elnöke, megyei képviselő mondott ünnepi beszédet, ill. koszorúztak a kopjafánál. A helyi szervezet nevében György Péter, polgármester és Póczos József is elhelyezte a kegyelet koszorúját a kopjafán. Ezt követte az alapiskolások, valamint a helyi Jázmin női kar megemlékező kultúrműsora. A 82 éves Jasko Lajos bácsi a Talpra magyar vers elszavalásával állandó résztvevője a ragyolci megemlékezéseknek, ahol közel hatvanan tisztelegtek a szabadságharcra emlékezve.

Rimaszombatban a forradalom és szabadságharcra való megemlékezés a meghirdetett program szerint rendben, problémamentesen zajlott. Az ünnepség kétnapos volt. Március 14-én a Művelődési Ház gömbtermében Écsi Gyöngyi és Kováts Marcell műsorát láthatta a több mint száz fős közönség. Érdekes volt Koncz Károly György műsora: Most jó lenni katonának… címmel.
A Petőfi-szobor megálmodását, a tervezéstől a kivitelezésig, ill. felavatásig, valamint a Múzsák Háza létrehozását, vetítéssel egybekötött előadásban mutatta be B. Kovács István. Tette ezt abból kifolyólag, hogy öt éve avatták fel Pefőfi Sándor rimaszombati szobrát. Dr. Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díj kuratóriumának elnöke a Rimaszombat és Vidéke Polgári társulásnak nyújtotta át az idei év Petőfi-díját, amelyet B. Kovács István vett át. Hangsúlyozta, ez nem csak személyének szól, de mindazoknak, akik ebben az ügyben sokat segítettek, hisz ez egy csapatmunka volt.
A koszorúzás természetesen az öt éve felavatott Petőfi-szobornál volt, ahol az ünnepi beszédet Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költőtől hallhatta a nagy létszámú megemlékező.

Felvidék Ma, MZs

Képgaléria a ragyolci eseményekről ITT