Tiranában sikerrel folytatta a világbajnoki selejtezősorozatot a magyar labdarúgó-válogatott, amely a tavaly októberi 2-0-s diadal után idegenben is legyőzte Albániát. A mérkőzés egyetlen gólját Torghelle Sándor szerezte.
Története során korábban még gólt sem kapott Albániától a magyar labdarúgó-válogatott, igaz, a három győzelem mellett az egyetlen 0-0-s döntetlen éppen Tiranában született 1948-ban.

A világbajnoki selejtezők 1. csoportjában a hazaiak 5 mérkőzés alatt 6 pontot gyűjtöttek, Málta hazai legyőzése mellett háromszor is 0-0-t játszottak: Svédország ellen otthon, Portugália, illetve Málta ellen idegenben. Egyetlen vereségüket éppen Budapesten szenvedték el 2008. október 11-én, amikor Torghelle és Juhász góljaival 2-0-ra nyert együttesünk.

Erwin Koeman szinte a kezdő sípszóig titokban tartotta a kezdőcsapatot, így kollégáját is meglepte azzal a húzással, hogy se Gera Zoltánt, se Dzsudzsák Balázst nem jelölte a kezdő tizenegybe. A tiranai hangulat pokoli volt, görögtüzek füstjében kellett hallgatni a két ország himnuszát – igaz, a magyaroké alatt a nézőtér füttykoncertben tört ki.

A 6. percben Szélesi már másodszor rúgta meg Lykát, szerencsére a veszélyes helyről járó szabadrúgás végén Babos kiöklözte a labdát. A 12. percben Salihi kaphatott volna jó passzt, szerencsére a védők közé bemozgó csatár nem tudta lekezelni az átadást. A negyedóra végén Huszti jobb oldali szabadrúgását követően a felugró Torghelle már leszálló ágban érte el, fejese elkerülte a kaput.

Két magyar szöglet után Babos is izgulhatott, előbb még Huszti besegített neki, s az ötösön mentett, majd a 17. percben Salihi Vaskó szorításában fejjel próbálta kapuba juttatni a labdát, ám elvétette a célt. Három perccel később ismét az osztrák Ried csatára villant, 20 méteres lövése a jobb kapufa mellé szállt.

Az első 25 perc tanulságát könnyedén le lehetett szűrni: labdavesztésekkel, s ötlettelen támadásépítéssel nem lesz sok keresnivalónk. Szerencsére albán részről ugyanez elmondható volt…

Lehet, éppen ez a kritika kellett a csapatnak, a 29. perctől ugyanis megváltozott a játék képe. Az első nagy magyar lehetőséget Hajnal hagyta ki, aki 19 méterről centikkel vétette el a bal felső sarkot. Válaszul Berisha villant, áthámozta magát két védőn, de a 16-osról a jobb kapufa mellé lőtt. A 34. percben ismét Hajnal kísérletezett, 23 méteres szabadrúgása ugyan a sorfalról visszapattant, ám az ismétlést már jobban eltalálta, a labda azonban a léc fölé szállt.

A 37. percben egy bal oldali szögletet Torghelle csúsztatott a bal kapufa mellé, egy perccel később azonban nem hibázott. Huszti a 16-os jobb sarkától ívelt középre, Hajnal kicsit aláfeküdt Dallkunak, aki így suta mozdulattal felfejelte a labdát, Torghelle érkezett, s 5 méterről nem hibázott (0-1). A szünetre így egygólos magyar előnnyel mehettek a csapatok.

A második játékrész elképesztő helyzettel indult, Torghelle 12 másodperc elteltével gólt szerezhetett volna, ám hiába száguldott egyedül kapura érthetetlen módon a jobb kapufa mellé emelt. Az ellentámadásból viszont egyenlíthettek volna az albánok: Berisha jobb oldali beadása teljesen üresen találta Likát, akinek fejesét Babos nagy bravúrral védte, Skela pedig túlfutva a kipattanón már nem tudott játékba avatkozni.

A 49. percben Lika balról élesen lőtt középre, Berisha azonban a jobb kapufánál nem tudta hálóba segíteni a labdát. Egy félidőt késett az albán roham, amit az első félidő elején elmulasztott a hazai csapat, ezúttal megpróbálta bepótolni. Amíg a csatárok a védőket hajtották, addig a rendfenntartók a magyar szurkolókat – vajh mi történhetett a lelátón?

Az 56. percben Huszti került helyzetbe, de 15 méteres, gyenge lövését könnyen védte Hidi. Túlélte a nagy nyomást az együttes, s ha Torghelle nem játssza el a nagy halált, akkor a 64. percben akár büntetőt is kiharcolhatott volna. A Bundesliga II-ben edződő gólgyáros azonban tutira ment, rájátszott az esetre, így a merészen kivetődő Hidi hiába érte el a lábát, a játékvezető továbbot intett.

A 73. percben Babos bizonyított, előbb Bakaj 20 méteres bombáját kaparta ki a bal sarokból, majd a szöglet után fogta Skela 10 méteres fejesét is. Az utolsó tíz percre Hajnal helyére Vadócz érkezett, úgy tűnt, már az eredmény tartása a lényeg Erwin Koeman kapitány szerint.

Ebben Babos Gáborra komoly szerep hárult, aki kiválóan védett, a beíveléseknél uralta a légteret, teljesen elbizonytalanítva az albánokat. A megsérülő és elfáradó Torghelle helyére Priskin állt az utolsó négy percre, a 88. percben Huszti 19 méterről csúnyán fölé lőtt egy szabadrúgást. A kétperces ráadásból jó néhány másodpercet elvitt a Halmosi-Gera csere, egyszerűen nem maradt idő arra, hogy az albánok a kapunk elé érjenek.

A magyar csapat 1-0-s győzelmével teljesítette a kötelezőt, az újabb három pontot szerdán Budapesten Málta ellen kell begyűjteni.

A csoport további eredményei:
Málta – Dánia 0-3 (0-2)
gól: Larsen (12., 23.), Nordstrand (89.)

Portugália – Svédország 0-0

A csoport állása:

1. Dánia 4 3 1 0 9-2 10
2. MAGYARORSZÁG 5 3 1 1 5-2 10
3. Portugália 5 1 3 1 6-3 6
4. Svédország 4 1 3 0 2-1 6
5. Albánia 6 1 3 2 3-3 6
6. Málta 6 0 1 5 0-14 1

Felvidék Ma, origo