A hosszú ideje önálló történelmi múlttal rendelkező európai országok csoportja 1991-ben, a Szovjetunió felbomlásával több új állammal, köztük Ukrajnával gyarapodott.

Az ország lakossága a függetlenséget össznépi lelkesedéssel fogadta, úgy értelmezve a helyzetet, hogy ezáltal hirtelen egy jóléti állam polgáraivá válnak. Ez idő tájt az ukrán parlament eltökélten tárgyalt „Polubotok kincséről” – arról az aranykészletről, amelyet állítólag Pavel Polubotok hetman a 18. század elején helyezett el az Angol Bankban. A politika nyíltan és teljes komolysággal hirdette, hogy a felgyülemlett kamatokkal együtt „Polubotok kincséből” minden ukrajnai lakosra mintegy 300 ezer font jut. A kincs – ami nincs – helyett az országnak saját erejéből kellett szembenéznie az állam- és nemzetépítés nehézségeivel, a politikai, gazdasági reformok buktatóival.

Ez a könyv az eltelt időszakot elemzi szaktudományos szempontból, de a szélesebb olvasóközönség számára is érthető formában – az emlékezetpolitikától elindulva, a regionális identitásokon keresztül egészen az olyan aktuális kérdésekig, hogy vannak-e még Ukrajnában hagyományos mozik, mi jelenti ma a szórakozást az ötvenmilliós országban, mit jelent a vallásosság, ki a gazdája a földnek, jelen van-e az antiszemitizmus, miről szól a nagypolitika, s hogyan vesznek abban részt az ukránok, az oroszok, a tatárok, a magyarok; továbbá, hogy mi is az a szurzsik.
Kiadta a Kalligram.

Felvidék Ma