Elbocsátja menedzserei és adminisztratív alkalmazottai 15 százalékát a kassai U. S. Steel acélgyár, amely a legnagyobb szlovákiai magánmunkaadó. Két hónapon belül – júliusig – mintegy 450 alkalmazottjától válik meg a cég – írja a Hospodárské noviny című szlovákiai gazdasági lap szerdán.

A gyár az érintetteknek továbbképzést, illetve a szokásosnál magasabb végkielégítést ígér. Az állami támogatások miatt ugyanis 2010-ig a cégnek nem szabadna elbocsátania alkalmazottait. Ha nem egyezik meg az alkalmazottakkal az U.S.Steelnek mintegy 500 ezer dolláros büntetést kellene fizetnie.

“Az U.S.Steel termelése a tavalyi évhez képest csak mintegy 56-60 százalékos” – mondta a lapnak Mikuláš Hintoš, a cég egyik szakszervezeti vezetője. A gyár gazdasági eredményei a termelés csökkenése következtében nagyon gyengék.

Rossz hírt hozott a szlovák gazdaság számára a pozsonyi statisztikai hivatal is. Felméréséből kiderült, hogy a szlovák cégeknek az ország gazdasági fejlődésébe vetett bizalma történelmi mélypontra süllyedt. Míg egy éve, 2008-ban tavaszán a megkérdezett cégek 96,5 százaléka bízott a kedvező gazdasági fejlődésben, jelenleg már csak 68,8 százalékuk lát “fényesebb jövőt”. Ez az utóbbi 12 év legrosszabb eredménye. A felmérésben több száz szlovákiai cég vezetőit kérdezték meg.

Általában elmondható, hogy a jövőt a mainál optimistábban csak a járműipar, a számítógépes technika, és a pénzügyi tanácsadás terén dolgozó vezetők látják. A válságban lévő autóiparnál mindez relatív, mert az ágazat nagyon visszaesett, de a különféle támogatásoknak köszönhetően az érintettek a kereslet mérsékelt növekedésével számolnak.

Felvidék Ma