Eldőlt, csak időhúzás volt a megegyezésre való törekvés. Az MKP-ból kiváló három képviselő, Bastrnák Tiborral (a képen) kiegészülve, már nem egyeztetnek az általuk óhajtott platformról az MKP Országos Tanácsának szombati ülésén. Sőt, azt meg sem várva bejelentették, Híd-Most néven új párt alakul.

Bugár Béláék tehát azt a megoldást választották, amelyet az exelnök korábbi nyilatkozataiban a lehető legrosszabb megoldásnak minősített.

A pártelnökről csak az alakuló gyűlésen döntenek majd. Politikai elemzők szerint Bugár személye a legvalószínűbb erre a tisztségre. Más kérdés, hogy érdemes-e Bugárnak ezt vállalnia néhány hónapra. Mint ismeretes, a korábbi pártelnök korábban egyértelműen leszögezte, a jelenlegi választási időszakot követően befejezi politikai pályafutását. Ma viszont már kérdéses ennek az ígéretnek a teljesítése is.

Felvidék Ma