Botrányos volt és mindféle jogalapot nélkülözött a szlovák kormány intézkedése, amely során Sólyom László magyar köztársasági elnököt pénteken nem engedték be Szlovákiába – mondta Bauer Edit, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) európai parlamenti képviselője a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejcén szombaton újságíróknak.
A képviselő úgy fogalmazott: elsősorban a magyar külügynek van feladata a történtekkel kapcsolatban, mert teljesen egyértelmű, hogy a schengeni térség szabályzatát példa nélküli módon sértette meg a szlovák kormány.

A politikus szerint ezzel az üggyel az Európai Tanácsnak is foglalkoznia kell, a svéd elnökségnek lehet szerepe.
“Úgy gondolom – tette hozzá -, a magyar külügy oda is fordul majd”.

A schengeni térség lényegében az emberi mozgás szabadságáról szól, ennek korlátozása, ráadásul a legmagasabb közjogi méltóság esetében, példátlan – jelentette ki Bauer Edit, aki úgy vélte: a szlovákiai magyar közvélemény elfogadhatatlannak és a botrányosnak tartja a szlovák kormány lépését.

A szlovákiai politikus az MTI kérdésére válaszolva hangsúlyozta: ezt a példa nélküli esetet mindenfélekeppen szóvá kell tenni az unió megfelelő fórumain, “ennek fényében és tükrében Európa tudni és érteni fogja azt, ami Szlovákiában történik, ideérte a nyelvtörvényt is.
Bauer Edit rámutatott: ez már a sokadik lépése a szlovák kormánynak, amivel félelmet akar kelteni a szlovákiai magyarokban. Sorozatos intézkedéseknek vagyunk a tanúi, ám ilyen durva lépésre senki nem számított, “engem leginkább az aggaszt, hogy nem tudom, hogy mi a szlovák kormány célja ezzel” – tette hozzá.

mti, Felvidék Ma