A Via Nova Ics már hatodik alkalommal szervezi meg a Kapocs Tábort, melyre ezúttal Búcson kerül sor a Karkó Panzióban, a két napos  rendezvény szeptember 11-én, pénteken délután kezdődik Esterházy János szobrának megkoszorúzásával.
A tábor a Via Nova Ics-nek egy olyan szakmai műhelye, ahol a fiatalok megbeszélik a szervezet jövőjével kapocslatos kérdéseket, illetve előadásokat hallgatnak meg, zömmel olyanokat, amiből inspirálódhatnak.
Ezért főleg az ifjúsági szervezet jövője lesz a téma, amikor egy ötletbörzének is beillő, játékokkal tűzdelt csoportos foglalkozáson a résztvevők egy ICS-s tábort, vagy fesztivált álmodnak meg Tárnok Jessy vezetésével.
A tábor szervezője, Neszméri Tünde tavaly meglepte a fiatalokat egy kiállítással, amely az akkor 5 éves szervezetet mutatta be, idén a kiállítás tovább bővült, mindenkinek alkalma lesz megkeresnie önmagát a képeken.
Szombaton a Búcson található Baba Kiállítást tekinthetik meg a táborozók. A felvidéki magyar népviseleteket viselő babákat Szobiné Kerekes Eszter gyűjtötte össze, aki elmeséli majd, honnan jött az ötlet, és milyen nehézségekbe ütközött a megvalósítás során.
Utána az “Álmodtam egy tábort” játék kiértékelése következik, melyet ifjúsági kerekasztal-beszélgetés követ.
A múltunkat ismernünk kell, és elsősorban a nagy emberek életét kell jól ismernünk, olyanokét, akiknek munkásságából meríthetünk.
Ezért tartották fontosnak a szervezők, hogy Batta György segítségével Esterházy János életéről szóló beszélgetést is beépítsenek a programba. Esterházy János a mai generációnak is példaképe, sokan azonban keveset tudnak életéről. Batta Györggyel Neszméri Csilla beszélget, aki az Esterházy János Emlékbizottságtól oklevelet kapott a mártír politikus emlékét őrző tevékenységéért.
A beszélgetés után ismét egy szakmai műhely következik, az idei év a választások éve, ősszel az MKP-t ismét egy megmérettetés várja, november 14-én képviselőket választunk a megyei önkormányzatokba. Ennek kapcsán látogatnak el a táborba a Magyar Koalíció Pártjának politikusai, és a fiatalokkal egy beszélgetés során tisztázzák, mi is az, amiben az ICS segítségét várják.
A napot borkóstolóval zárják a fiatalok.

Felvidék Ma