Úgy tűnik, Ján Slota és Rafael Rafaj újra bosszút állnak a magyarokon. A legfrissebb törvényjavaslatuk, amennyiben elfogadnák, egészen biztosan újabb szavazatokat hozna a magyargyűlölő pártnak.
A hazafiasságot erősíteni hivatott törvénytervezetet nyújtott be november 13-án a pozsonyi parlamentben a Szlovák Nemzeti Párt (SNS). A nemzetiek javaslata szerint erősíteni kellene a hazafias nevelést az iskolákban, a közszolgálati médiában, az állami hivatalokban, s bevezetnék a “Szlovák Köztársaság iránti hűségeskü” intézményét is.
Minden iskolai hét kezdetén az iskolákban el kellene játszani a szlovák himnuszt, valamint a sporteseményeken is lejátszatnák a nemzeti párt képviselői. Slotáék az önkormányzati ülések kezdetén is énekeltetnék a képviselőket.
Nemrégiben Robert Fico is hasonló ötlettel állt elő a Matica Slovenská-Szlovák Anyácska egyik rendezvényén. A miniszterelnök akkor azt fejtegette, hogy az állami lobogó felvonásával és a himnusz eléneklésével kellene kezdődnie az iskolai hétnek a szlovákiai iskolákban.
Amit a miniszterelnök elhint, az Slotáéknak a földjébe hullik és abból képtelenebbnél képtelenebb ötletek és törvényjavaslatok születnek. A szélsőségesen magyargyűlölő párt már jelezte, hogy újra benyújtja majd a parlamentbe a Szlovák Köztársaság védelméről szóló törvényjavaslatát, amely a szlovák sajtó szerint is több magyarellenes intézkedést tartalmaz.
Szeptember 1-jén már életbe lépett egy olyan törvény, amely a felvidéki magyar őslakosságot korlátozza nyelvében. A sokat vitatott törvényt, amelyet a szlovák diplomaták foggal-körömmel védelmeznek, már érezteti hatását a szlovákiai magyarság körében. Európa hallgat, a szlovákok pedig már fenik a fogukat a büntetések kiróvására. Ebben a környezetben Slota és csapata csak nyerő lehet, egészen addig, amíg a felvidéki magyarság hagyja magát és szétforgácsolja erejét.

Felvidék Ma, Karaffa Attila