Az Európai Parlamentben a kisebbségi nyelvhasználatról folyt vita. A következőkben Surján László magyarországi (KDNP) hozzászólalását közöljük.
– Nemrég olvastam a szlovák sajtóban azt, amit Gahler úr az imént elmondott. A szlovák sajtóban, mondom. Rá szeretnék mutatni arra, hogy az a konfliktus, ami most van, az nem állítható sem két állam konfliktusának, sem két nép konfliktusának. Egy konkrét törvénnyel, a szlovák nyelv védelméről szóló törvénnyel, vannak problémák.

Örömmel csatlakoznék Swoboda úrnak ahhoz a fölvetéséhez, hogy békés, nyugodt, kiútkereső legyen ez a vita. Csak ne mondta volna azt, hogy nem sért ez a törvény alapjogokat. Akkor, amikor egy szlovák városban egy édesanyára, aki a 4 éves gyerekét a kezében tartja a kórházban, rászólnak, hogy ne magyarul csitítsa a gyereket, aki fél az orvosi beavatkozástól, ne mondjuk azt, hogy ez nem sérti a jogokat. (Zaj a szocialista frakcióban) Még azt se mondjuk, hogy ez nincs benne a törvényben! Épp az a probléma, hogy a törvénynek kisugárzása van. A törvény egyébként korlátozza a kórházakban is a magyar nyelv használatát, ha a kisebbség részaránya nem éri el a húsz százalékot.

Tehát azt gondolom, hogy itt nagyon súlyos problémák vannak. Beérett az a vetés, amit egy szélsőséges pártnak a kormányba emelése hozott magával.

A magyarok egyébként nem kiirtották a kisebbségeiket, ahogy azt az imént egyik képviselőtársam állította, hanem elcsatolták azokat tőlük. (Taps a néppártból, felhördülés a baloldalról.)

http://surjanlaszlo.hu/hu/cikk/251/