Mikuláš Dzurinda üzent az MKP-nak, de nem csak nekik, hiszen szeretne ismét kedvezőbb fényben feltűnni, mert az elmúlt időszakban keveset hallottunk róla! Méghozzá azért szólalt meg, mert már most tudja, hogy a jövő évi választások feltehetően nem hoznak nagyobb változást a SMER népszerűségét illetően, s ebben az esetben lehetetlen küldetésnek tűnik, az SDKÚ-DS legnagyobb ellenfele nélkül kormányt alakítani!

Más kérdés viszont a kormánykoalíció összetétele! Mečiar és Slota pártjának ugyanis az elmúlt évek hangos botrányai nem tettek jót, s bár a közvélemény-kutatások eredményei alapján nem lehet biztos következtetéseket levonni, de úgy tűnik, a 2006-osnál kevesebben voksolnak majd pártjaikra. Fico ugyanakkor nem akar majd túl sok kis párttal kormányra lépni, így feltehetően a mostani ellenzék is szóba jöhet a választások után. Már csak azért is, mert akkor talán könnyebb lesz külföldön a boldogulás, esetleg nem lesz a szlovák kormányfő az EU harmadik legrosszabb kollégái rangsorában.
Dzurinda viszont ennek következtében nehéz helyzetbe kerülhet, hiszen minden nyilvános fórumon elmondta, kizárja az együttműködést a SMER-rel! A többiek nem ennyire radikálisak, hiszen tudják, igazából a választók döntik el, milyen koalíciót szeretnének látni! Az MKP, mint a magyarság képviselője különösen nehéz helyzetben van, mert egy újabb Slota nevével is fémjelzett kormány beláthatatlan katasztrófát idézne elő! Ezért aztán még fontosabb a jó választási eredmény, hiszen annak fényében az MKP lehetne éppen a mérleg nyelve.
A volt miniszterelnök viszont szeretné, ha mindenki elhinné az ellenzékben, hogy ő az egyetlen alternatíva a számukra, s teszi ezt annak ellenére, hogy Vladimír Mečiaron kívül is sokan úgy vélik, lehetséges, hogy jövőre a két nagy párt alkot majd koalíciót! Ezt a fajta alternatívát én személy szerint nem tudom elképzelni, mivel ez Dzurinda politikai öngyilkossága volna, s a másik oldalon is kevesen fogadnának el egy ilyen összetételű kormányt!
Annyi viszont bizonyos, hogy a jobboldal vezető politikai személyisége nagyobb népszerűséget akar kiharcolni magának (talán azért is, mert sokan már kétségbe vonják szerepének fontosságát), hiszen karácsony előtt amúgy is nyugodtabb a hangulat, így még több figyelem szegeződik szavaira.

Rajkovics Péter, Felvidék Ma