(Képekkel a megnyitóról) Németh Imre felvidéki énekes “Néma éj” című új albuma meglepetést tartogat a közönségnek, mert ezen a lemezen nem csupán énekesként, hanem zeneszerzőként is bemutatkozik.

A somorjai művészeti iskola hangversenytermében, telt ház előtt zajlott a lemezbemutató ünnepség december 4-én este. Szűcs Irén, az iskola igazgatója üdvözölte a közönséget, majd Strieženec Sándor, somorjai születésű, jelenleg Pozsonyban élő zenésztől hangzott el szakmai értékelés (letölthető és olvasható ITT).
A lemezen összesen 12 megzenésített vers van, köztük Kulcsár Ferenc, Bettes István, Simkó Tibor, Mihályi Molnár László, Weöres Sándor versei, amelyekhez a zenét Németh Imre szerezte, illetve Szabó Mátyás egyik versét Németh Mátyás, Németh Imre fia zenésítette meg.
A lemezen neves zenészek segítették Németh Imre énekének kiteljesítését: Procházka Erik Boboš, František Koša, Tamás Rédey, Ferienčíková Agnesa, Németh Mátyás, Falusi János.

A lemez borítójához Dúdor István egyik festményét „kölcsönözte” Németh Imre, ami egyben emlékezés a tragikus sorsú festőbarátra, aki idén lenne 60 éves.

Felvidék Ma, pog

További képek a megnyitóról a Képgalériában.

 


 

Németh Imre
* 1954-12-13 Kismagyar
Jogász, énekes. Pozsonyban érettségizett (1973), a pozsonyi Komenský Egyetemen jogászi oklevelet szerzett (1978). 1979–1982-ben a Csemadok KB népzenei szakelőadója, 1982–1988-ban és 1991-től a Szlovák Filharmónia Énekkarának a tagja. 1986–1999-ben az Ifjú Szivek mellett működött régi zenei együttes (1988-tól: Gaudium) művészeti vezetője és szólóénekese. 1990-ben elindította a somorjai Samaria Régi Zenei Napokat. Számos hanglemezt készített, amelyen szólóénekesként közreműködött, de a Gaudiummal is kiadott két CD-t (Converso, 2000; Cantica ad adventum et nativitatem Christi, 2001), valamint a kecskeméti Renaissance Consorttal a Varázstükör c. CD-t (2007). Kísérőzenét írt Batta György Töklámpás mesejátékához.