Nagysárost (Veľký Šariš) 1217-ben említik írásos forrásaink először (Sarus). Sáros vármegye egykori adminisztratív központja. Sáros egyben az egykori vármegye neve is. Nem a sárral kapcsolatos, mint sokan vélik. Nevének régebbi formáját éppen a szlovák nyelv őrizte meg (Šariš).

Sárga, sárarany szavunkkal függ össze, melynek első szótagja (sár-) ‚ragyogó, sárga színű arany, fényes, tűzfényű‘ értelmű (vö. a kanca sár-lik = tüz-el; a sár-kány is tüzet okád). L. még Selyemsárhajó Magyar Ilona: selyem sárhajú, azaz selymes, aranyhajú. Ehhez tegyük hozzá, a sárga aranyból szóösszevonással és csonkulással keletkezhetett sárarany szavunkat. A török szavak értelme is ezt támasztja alá: szarig (sárga); szarig altun ürüng (sárga arany); szarig csüvüt (sárga szépség); szarigliq (sárga virág).
A Sáros értelme tehát ‚Aranyos‘.
A várost Eperjestől 8,5 km-re északnyugatra találjuk a 68-as út mentén.
A települést a Tarca folyó két részre osztja. A korábbi városmag a folyó jobb oldalán található. Főtere háromszögletű. A 13. sz. közepén szász vendégek és lengyel Ágoston-rendi szerzetesek települtek le (1274-ben említik őket) a későbbi város területén, akik a 16. sz. közepéig éltek itt. A 14. sz. végéig hiteles helyként működött. (A hiteles hely a mai közjegyzőségek elődje.) Plébániája 1262-ben a sárosi segéd-főesperesség és a vármegye vallási központja lett. Ebben az évben vették ki az archidiakónus (az alsóbb papság elöljárója, kisebb jelentőségű egyházi bírósági ügyekben a püspök megbízottja, helyettese) jogköre alól. Plébánosa Hypolit, az ifjabb királynő volt udvari káplánja lett, s ebből jelentőségére következtethetünk. IV. Béla látta el őket ugyanakkor kiváltságokkal Eperjessel és Kisszebennel együtt. III. András ezt a jogot a szepesi városokéval bővítette (1299). Egy évszázad múlva Zsigmond felszabadította a megyei vámfizetés kötelezettsége alól. A 14. sz.-ban a nemesi vármegye központja lett. 1320-35 között szepesi joggal rendelkező királyi várossá lett (Nagy Lajos oklevele említi 1347-ben). Mivel a vár tövében feküdt, csak mint földesúri város fejlődhetett, így elveszítette városi jogait (1848 nyerte vissza). Ebben szerepet játszhatott Eperjes és Bártfa vetélkedése is a 15. sz.-ban. 1509-ben Perényi Imre támogatta városi latin protestáns iskoláját (a 18. sz.-ban szűnt meg).
A 16.sz.-ban a vármegye legnagyobb települése volt. 1635-ben vásártartási jogot kapott (3 vásár évente). A rendi fölkelések a 17. és 18. sz.-ban közelről érintették, hiszen birtokosai a Rákócziak voltak (1642-től), majd az Aspremontok (18. sz.; a fejedelem testvére, Júlia Aspremont gróf felesége lett). Fellendülésére a 18. és főleg a 19. sz.-ban került sor. 1856-ban gőzmalmot építettek, majd posztógyárat (1863). A gőzmalom berendezését a visszavonuló német katonák pusztították el a második világháború végén. Közismertté azonban a sörgyár tette (1967).
Egyetlen olyan lényegében csak szlovákok lakta település (1910-ben 418 /16,2%/ magyar lakosa volt), ahol II. Rákóczi Ferencnek utcája van és a település része Rákóczi Útvonalnak, mely Borsitól Zboróig, Bacskán, Kassán, Eperjesen át vezet (l. a mellékelt térképet).
Várát, mely 573 m magas dombon állt a Tarca jobb oldalán, 1217-ben említik először, névleg 1262-ben (castrum Sarus), melynek története összefonódott a városkával. Már nyilvánvalóan a 12. sz.-ban már állt, hiszen II. Vak Béla király (uralk. 1131-1141) egyik leányát a várkápolnában temette el. A külső falat 8 félköríves és további 5 bástya védte. Az Árpád-házi királyok parancsára építették olyan helyre, melyről a távolabbi környéket is szemmel lehetett tartani ugyanúgy, mint az erre haladó kereskedelmi utakat. Újvármegye (Abaúj, Torna, Sáros) szétválása után Sáros központja lett, melynek székhelye a 18. sz. végén vándorolt Eperjesre. A mindenkori sárosi ispán igazgatta (13-15. sz.). Első ismert ispánját Mihálynak hívták (1254). 1290-ben a Soós család birtokolta, mely később Csák Máté híve lett, s ezért I. Károly megtámadta (1314). Sokáig ellenállt, de királyi kézre került. Határerősség volt. Királyi várként lett Perényi János birtoka (1436). Majd Giszkra János cseh parancsnoka, Knezici Mátyás ült benne (1441-61). Mátyás foglalta tőle vissza. Perényi Istvántól elvette hűtlenség miatt és fiának, Corvin Jánosnak adta. De a Perényiek kezébe került ismét, akik Szapolyai János oldalára álltak. 1537-ben Leonhard Fels császári hadvezér két hónapi ostrom után foglalta el. Ezután részben helyreállították. A 16. sz.-ban az ismert humanista tudós, Werhner György (1497-1567) volt a parancsnoka. Ez a sziléziai származású költő, természettudós, balneológus, humanista, kassai és eperjesi tanár, királyi tanácsos (1535), I. Ferdinánd diplomatája és a sárosi vár kapitánya volt (1538-57). Magyarország csodálatos vizeiről c. munkáját latinul jelentette meg (De admirandis Hungariae aquis hypomnemation… Bázel 1549)


A Sárosi vár 1851-ben

1642-ben – a linzi béke értelmében – Rákóczi Zsigmond (1622-1652) kapta zálogba, majd véglegesen megszerezte a család számára. A két Rákóczi György a várat és kastélyt jó karban tartotta, erős tüzérséggel látta el. 1660-ban részben elpusztult, egy véletlen robbanás folytán. 1687-ben Székely Márton, Thököly várkapitánya felgyújtotta, nehogy az ellenfél kezére kerüljön. Azóta rom. A Vasárnapi Újság a 19. sz. második felében a következőképpen mutatta be a várat: „Történeti emlékeink egyik legnevezetesebbikét mutatjuk be a közönségnek a nagysárosi vár romjaiban. Sárosmegyében Eperjestől egy jó mfd. [mérföld – BZ] távolságra épen Nagy-Sáros tót ajku mezővároson fölül északra fekszik az egy magas fenyvessel boritott hegy tetején. Nyolcz ölnyi magas bástyafal s több toronyalaku fellegváracska övedzi. Az alatta elterülő város II. Béla idejében már királyi város volt, de elveszté e szabadságát Zsigmond alatt, kinek felszólitására nem adott pénzsegedelmet. II. Rákóczy Ferencznek kedves lakhelye volt s itt e várban fogta is el őt 1701-ben gr. Solary 500 főnyi császári őrsereggel éjszakának idején s Német-Ujhelybe [Bécsújhelybe -BZ] küldte, honnét azonban kimenekülvén, Lengyelországba futott. A várat később egy katona vigyázatlansága miatt a puskapor légbe röpitette. Most csak rom és omladék s udvarában pöszméte, s ribizke-bokrok találtatnak s egy mély kut, melly még most is kitünő jóságu vizet ad. A romok felett elég elmélkedni valót talál a honfikebel, melly után olly jól esik élvezni az elragadó kilátást Sárosmegye egyrészére s a tündérszépségü Tarcza-völgyre.” Boross Vilmos: II-ik Rákóczi Ferenc I-IV. (1896) c, munkájában a következőképpen írt a várról: „Utas, kit jó vagy balsorsod a sárosi vár romjai alatt elvezet, nézz szent áhítattal a magasba, a fellegek szomszédságában heverő romokra fel. Egykor abban lakott Magyarország szabadsághőse, a nagy Rákóczi Ferenc! Az enyészetnek indult rom, mely ma a villámok játékául és sasok fészkéül szolgál, hajdan büszke és fényes várpalota volt.
A magas bércen ékeskedő várfokról, melyet dús völgyek és erdőkoszorúzta hegyek környeznek, Eperjesig el lehetett látni s ameddig a szem ellátott, az mind Rákóczi Ferenc tulajdonát képezte.
A lánglelkű hazafi 1694 május havában, mint Sáros-vármegye örökös főispánja költözött e várba.
Azóta kétszáz esztendő viharzott el a vár fölött.


A vár romjai

Kétszáz év?
Milyen kis szám az idők végtelenében, de nagy a népek és nemzetek sorsában.
A sárosi büszke vár romba dőlt, dicső gazdája száműzetésben halt meg s a magyar nemzet még hamvait sem hozta vissza a haza szent földjébe, még most is idegenben hagyja pihenni azt, ki hazáját lángoló hévvel szerette, ki Magyarország szabadságáért és függetlenségéért fel­áldozta egyéni boldogságát, vagyonát, családját, gyermekét, mindent, de mindent, amit ember áldozatul hozhat!
Oh, mozdulj meg végre nemzetem!”
A település nevezetességei közé tartozik a kora-gótikus Szent Jakab-plébániatemplom (13. sz. közepe), melyhez hajót és sekrestyét építettek (1300-10), majd barokk stílusban bővítették (1686 u. és 18. sz. vége). Mégis számos gótikus, sőt későromán részletet megőrzött.
A temetőben álló barokk, reneszánsz elemekkel tarkított Szent Erzsébet-kápolna (17. sz. vége) a Rákócziak jóvoltából áll.
Az egykori Rákóczi-kastélyt (1599) a tűzvész után lebontották (1948), az oroszok korábban rommá lőtték (1944). Ma már kétségbe vonják, hogy valóban le kellett volna rombolni. Helyén ma futballpálya áll. Egykori parkjában áll egy egyhajós gótikus kápolna (14. sz. közepe).
A településhez kapcsolódik II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) életének egy része, hiszen itt iktatták be tisztségébe, Sáros vármegye főispáni székébe (1694). A későbbi fejedelem sokat vadászott a környéken. Itt töltötte a nyarakat ifjú nejével. 1701. április 18-án a kastélyban fogta le gróf Victor Solari osztrák tábornok a későbbi fejedelmet, mivel a francia királynak szóló leveleit Longueval lovag, a bádeni gyalogezred századosa bemutatta a császári udvarnak. A jelenetet Benczúr Gyula híres festménye örökítette meg, mely ma a bukaresti Szépművészeti Múzeumban látható. A párizsi emigrációban élő fejedelem Sáros grófjának (comte de Charoche) nevezte magát.

Felvidék Ma, Balassa Zoltán

További képek a Képgalériában