Az Állami Számvevőszék által lefolytatott vizsgálat szerint az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium az ún. faliújságos tender során az államkasszából kifizetett 13 millió euróból 32 000 eurót nem a meghatározott célokkal összhangban költött el. Igor Štefan építésügyi miniszter ma a sajtó képviselőnek megerősítette: tudomásul veszi az ÁSZ megállapításait.

A tárca megegyezett a számvevőszékkel, hogy március végéig kiküszöböli a munkájában feltárt hiányosságokat, s ezekről május végéig jelentést készít az ellenőrző hatóságnak. Štefanov bejelentette: azonnali hatállyal kapcsolatba lépnek a Zamedia és Avocat konzorciummal, hogy visszaszerezzék a jogtalanul kifizetett pénzt. Štefanov szerint a visszafizetésnek nem kellene akadályba ütköznie. A miniszter aláveti magát minden olyan döntésnek, amelyet az ÁSZ jelentése alapján Robert Fico kormányfő meghoz. Ezzel a miniszterelnöknek arra a korábbi ígéretére célzott, hogy amennyiben az ÁSZ nem jogszerű pénzfelhasználást állapít meg, leváltja Igor Štefanovot.
A faliújságos tender néven elhíresült pályázatot az európai források merítésével kapcsolatos szolgáltatások kivitelezésre írta ki a tárca 2007-ben, s azt a minisztérium zárt folyosóján függő faliújságon „hozta nyilvánosságra“. A megbízatást egy Ján Slotához közeli konzorcium nyerte el, de a pályáztatási körülmények megszellőztetése után az ügyben vizsgálatot indított a Közbeszerzési Hivatal, s szabálytalanságokat állapított meg, amibe belebukott Marián Janoušek miniszter. Helyére azonban Igor Štefanov (akkor államtitkár) került, aki közvetlen felelőse volt az inkriminált tendernek. Az Állami Számvevőszék azóta tartó vizsgálata most zárult le.

Felvidék Ma, gy